Túl van a Formula 3-as mezőny az utolsó 2023-as versenyhétvégéjén, így a szezon véget ért.
Érdekesség, hogy az F3-as bajnokot nem az egyik verseny után, hanem a kvalifikáció után avatták. Oliver Goethe szerezte meg a pole pozíciót, amivel két pontot szerzett. Ezzel pedig „elintézte” Gabriel Bortoleto számára a bajnoki címet, így annak riválisai már nem tudtak elegendő pontot gyűjteni ahhoz, hogy megelőzzék.
Az újdonsült F3-as bajnok Bortoleto egyébként Fernando Alonso A14 Managementjének pártfogoltja.
A szombati akciódús sprintversenyen aztán Franco Colapinto megszerezte negyedik győzelmét a Formula 3-ban. A fordított rajtrács okán pole-ból induló MP Motorsport-versenyző az első kanyarban elvesztette a vezetést csapattársával, Mari Boyával szemben. A páros négyszer cserélt helyet, mielőtt az argentin az utolsó öt körben el tudott szakadni a csapattárstól.
Boya végül a második helyet sem tudta megtartani, azt a friss bajnok Bortoleto kaparintotta meg.
Végeredmény (top 5):
- Franco Colapinto
- Gabriel Bortoleto
- Mari Boya
- Taylor Barnard
- Oliver Goethe
A vasárnap reggeli főversenyen Jonny Edgar tökéletesen megoldotta a Safety Car utáni utolsó újraindítást, így megszerezte első dobogós helyezését és első győzelmét a Formula 3-ban.
Zak O’Sullivan keményen küzdött azért, hogy elhódítsa a győzelmet brit honfitársától, de végül be kellett érnie a második hellyel. A 18 pont elég volt neki ahhoz, hogy megszerezze a második helyet a bajnokságában, és segítsen a PREMA Racingnek megnyerni a csapatbajnokságot.
A Jenzer Motorsport versenyzője, Taylor Barnard lenyűgözően fejezte be újonc pályafutását, és a nyolcadik helyről feljött az első háromba.
Végeredmény (top 5):
- Jonny Edgar
- Zak O’Sullivan
- Taylor Barnard
- Caio Collet
- Gabriel Bortoleto
A 2023-as Formula 3 bajnokság végeredménye:
Versenyző | Pontok | |
1 | G. Bortoleto | 164 |
2 | Z. O’Sullivan | 119 |
3 | P. Aron | 112 |
4 | F. Colapinto | 110 |
5 | J. Martí | 105 |
6 | D. Beganovic | 96 |
7 | G. Minì | 92 |
8 | O. Goethe | 73 |
9 | C. Collet | 73 |
10 | T. Barnard | 72 |
11 | L. Fornaroli | 69 |
12 | C. Mansell | 60 |
13 | J. Edgar | 55 |
14 | G. Saucy | 54 |
15 | L. Browning | 41 |
16 | S. Montoya | 37 |
17 | M. Boya | 29 |
18 | N. Bedrin | 24 |
19 | H. Barter | 14 |
20 | A. García | 12 |
21 | K. Frederick | 11 |
22 | N. Tsolov | 6 |
23 | S. Flörsch | 6 |
24 | I. Cohen | 2 |
25 | R. Villagómez | 2 |
26 | W. Shin | 0 |
27 | F. Simonazzi | 0 |
28 | T. Smith | 0 |
29 | O. Gray | 0 |
31 | J. Dufek | 0 |
31 | H. Yeany | 0 |
32 | R. Faria | 0 |
33 | M. Cresswell | 0 |
34 | P. Wisnicki | 0 |
35 | M. Esterson | 0 |