Max Verstappen azt állítja, hogy ő nem tanácsolná a gyermekének, hogy F1-es versenyző legyen. Csak akkor lenne hajlandó edzeni és segíteni gyermekét, ha ugyanazt a potenciált látná benne, amit a sajátja.
A Red Bull versenyzője jelenleg egyeduralkodó a Forma-1-ben. Ez pedig saját tehetségén túl, többek között annak is köszönhető, hogy saját édesapja, Jos Verstappen kemény neveltetésben részesítette. Talán túlzottan is. Sokszor kíméletlen módszerei azonban eredményesenk bizonyultak.
A Kínai Nagydíj egyik eseményén Verstappent arról kérdezték, hogy a jövőben segítene-e gyermekének F1-es versenyzővé válni, ahogy vele tette az édesapja.
„Én azt tanácsolnám neki, hogy ne tegye” – felelte Verstappen. „Nem, ha ő versenyezni akar, és látom benne a potenciált, akkor belevágnék. De soha nem erőltetném aktívan. Nem szabad a gyerekeidet olyasmire kényszeríteni, amit te szeretsz. Lehet, hogy nem tetszik nekik, és az összes erőfeszítés hiába.”
Többször felmerült a téma, mi szerint Jos Verstappen túlságosan is ráerőltette a versenyzért Maxra, és olykor talán erőszakos is volt. Bár ezt ő tagadta. Az azonban világosan látszik, hogy Maxnak bár saját gyermeke még nincs, gyakorlatilag nevelőapja barátnője, Kelly kislányának, akivel rendkívül jól bánik.
Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. 🙂