A McLaren korábban már megmutatta 2024-es F1-es autójának új festését, míg a tényleges új autót majd február 14-én mutatják be.
Tegnap azonban ismét leleplezős napot tartottak. Megmutatták milyen lesz a versenyzők idei versenyoveálja, majd bemutatták azt is, hogy milyen lesz Bianaca Bustamante McLaren-festésű ART Grand Prix autója az F1 Academy női bajnokságban.
A papaja színű és fekete elemekkel ellátott autó a csapat örökségére összpontosít, Bruce McLaren ikonikus, 1967-es bajnoki győztes M6A Can-Am-jét idézi.
A Cisco, a McLaren F1 Academy programjának hivatalos, elsődleges partnere. A márka így Bianca Alpinestars overalján és Castore csapatruházatán is feltűnik majd.
Az F1 Academy partnerség a Cisco és a McLaren 60 Scholars együttműködésére épül, amely egy olyan kezdeményezés, amely a STEM (science, technology, engineering, mathematics = tudomány, technológia, mérnöki tudományok és matematika) karrierutakat választó nőket támogatja.
Bianca a 16-os rajtszámmal versenyez majd.
Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója elmondta: „A papaja dizájn fantasztikusan néz ki, és már alig várom, hogy először láthassam a pályán.”
„Az F1 Academy sorozat egy fantasztikus kezdeményezés, és utat teremt a fiatal női versenyzők számára, hogy elérjék a motorsport legmagasabb szintjét. Örülünk, hogy Bianca részt vesz a McLaren versenyzőfejlesztési programjában, és alig várjuk, hogy láthassuk őt versenyezni az F1 Academy-ben az idei szezonban.”
Bianca Bustamante versenyző így nyilatkozott: „A 2024-es F1 Academy szezon gyorsan közeledik, és szürreális, hogy a McLaren színeiben fogok vezetni, abszolút imádom! A dizájn hihetetlenül ikonikus, és már nagyon várom, hogy papaja színben versenyezhessek.”
„A tél folyamán sikerült kivennem néhány hét szabadságot, de az utóbbi időben teljes erőbedobással készültem a pályán és azon kívül is az első barcelonai tesztre. Nagyon köszönöm a McLarennek és az ART Grand Prix-nek a folyamatos támogatást és elkötelezettséget, hogy segítettek abban, hogy még erősebb versenyzővé váljak.”
A Red Bull nem viccel! Nem egy, hanem három nőt támogat az F1 Academyben!
Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. 🙂