Lando Norris és a McLaren úgy döntött még a szezon megkezdés előtt tisztázza, milyen felállásban folytatják F1-es útjukat 2025 után.
A brit versenyzővel nem csak eredményei és attitűdje miatt foglalkozott tavaly annyit a sajtó. A Red Bull látványosan udvarolt a 24 éves versenyzőnek, így első számú jelöltként tekintettek rá Sergio Pérez pozícióját illetően. Ám Norris ismét kosarat adott az osztrák istállónak, ugyanis jelenlegi csapata mellett döntött.
A papaya színű istálló és a brit pilóta így 2025 után is közösen folytatja karrierjét, ám azt nem árulták el a felek, hogy, meddig szól a megállapodásuk.
Hosszabbítások sorozata:
Az elmúlt években a 24 éves versenyző és brit istálló két alkalommal is megerősítette kapcsolatát. Legutóbb 2022 februárjában jelentették be, hogy 2025 végéig biztosan együtt folytatják tovább az útjukat a száguldó cirkuszban. A kontraktusban nem volt kilépési záradék, így a brit pilóta mozgásterét szűkre szabta a csapat (valószínűsíthető, hogy a most megkötött szerződésből sem ugorhat ki egykönnyen a versenyző és a csapat). Ám az istálló tavalyi fejlődése, az elkészült új szélcsatornája és a frissen igazolt nagyágyúi maradásra bírták a versenyzőt.
Norris többször hangoztatta, hogy a McLarennel akar nyerni, és jól érzi magát a gárdánál, így nem szeretne másnál kikötni.
„Nagyszerű érzés, hogy a papaya színnél maradhatok. A McLarennél nőttem fel, és otthon érzem magam az alakulatnál. A csapat olyan számomra, mintha a családom lenne. Az eddigi út izgalmas volt. Ugyan voltak hullámvölgyeink, de a tavalyi szezon megmutatta, hogy újra a rajtrács élén szeretnénk lenni. Hihetetlen volt az a munka, amit a csapat, Zak (Brown) és Andrea (Stella) az elmúlt évben véghez vitt. Elképesztő volt, így bízom abban, hogy a McLarennel a győzelmekért küzdhetünk majd. Izgatottan várom, hogy még több csodálatos emléket szerezzek, és a következő években is keményen dolgozhassak mindenkivel a McLaren Technology Centre-ben” – nyilatkozta a hosszabbítást követően Norris.
Here to stay. @LandoNorris pic.twitter.com/4Kyir4W4RO
— McLaren (@McLarenF1) January 26, 2024
There’s nowhere else I’d rather be. Proud to say I’m staying with @McLarenF1, let’s carry on what we started pic.twitter.com/Y5SRQva0g0
— Lando Norris (@LandoNorris) January 26, 2024