Az Enzo Ferrariról szóló filmben Adam Driver alakítja Ferrarit, de más neves színészeket is felvonultat a produkció. Enzo feleségét, Laurát például Penelopé Cruz formálja meg, míg Patrick Dempsey az egykori versenyző, Piero Taruffi bőrébe bújik.
Már a forgatásokról megjelent fotók is megdöbbentették a közönséget, mivel a sminkeseknek kiválóan sikerült Drivert Ferrarivá alakítaniuk. Noha az olasz talán nem volt ennyire szikár alkat fiatalabb korában sem.
De még nagyobb döbbenetet okozott Dempsey, aki egyszer csak teljesen fehér/ősz hajjal jelent meg egy eseményen. Ekkor derült ki, hogy a filmben – amit épp akkor forgattak – Taruffit alakítja.
A Michael Mann által rendezett Ferrari című film premierje a magyar mozikban december 28-án lesz.
Az első előzetesben csupán egyetlen mondat hangzik el, mi szerint „If you get into one of my cars, you get in to win” (Ha beülsz az egyik autómba, [azért] ülsz be, hogy nyerj). Ezen kívül zene nélkül, atmoszféra hangokkal és dinamikus vágással operál, amitől igazán hatásos a másfél perc. Joggal feltételezhetjük, hogy a Ford v Ferrari (Az aszfalt királyai, 2019) óta ez lesz első igazán minőségi, hiteles autósportos film!
Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. 🙂