Sergio Pérezt az ág is húzza idén, ez pedig csak tovább fokozódott a Japán Nagydíjon.
A verseny során többször is kapott időbüntetést, ki is esett, de ezen felül még 2×2 büntetőpontot is kapott.
Az első körben megsérült az első szárnya és a korai Safety Car fázis alatt a bokszutcába hajtott javítás miatt, de közvetlenül a boxutcába való beállás előtt megelőzte Fernando Alonsót, amiért a stewardok öt másodperces időbüntetés sújtották.
Miközben helyreállt és a 11. helyért küzdött, a Kevin Magnussennel ütközött, ami további károkat okozott az autójában, és ismét öt másodperces időbüntetést kapott.
Feladta a versenyt, mielőtt a második időbüntetést letölthette volna, így azt tovább vitte volna a Katari Nagydíj hétvégéjére. Pár kör elteltével azonban visszaült az autóba és visszament a pályára „letölteni a büntetését”, majd visszament a boxba – végleg.
A két vizsgált esete kapcsán azonban két-két büntetőpontot is kiosztottak neki, ezzel pedig már 7 büntetőpontja van, amivel ezen ponttáblázat élére került, holtversenyben Lance Strollal.
A szabályok szerint akinek egy 12 hónapos időintervallumban (nem naptári évben) összegyűlik 12 büntetőpontja, annak egy versenyes eltiltással kell szembenéznie.
Pérez szerencséjére azonban a jelenlegi 7 pontjából kettő október 2-án elévül, így a következő Katari Nagydíjon már csak 5 aktív büntetőpontja lesz.
Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. 🙂
Oscar Piastri volt a leggyorsabb Imolában a harmadik szabadedzésen, a második legjobb időt Lando Norris…
Juan Pablo Motnoya annak idején az F1 egyik legagresszívabb versenyzője volt, és bár egyetért a…
Adrian Newey „már alá is írt” a Ferrarihoz, írja a Daily Mail. Imolai források szerint,…
Lewis Hamilton kritikák célkeresztjében találta magát az Emilia-Romagna Nagydíj pénteki második szabadedzése során. Fernando Alonso…
Rendkívül szigorú, egy-egy versenyhétvégére szóló eltiltással sújtotta az FIA a Formula 3 két versenyzőjét, mivel…
Jack Miller a hírek szerint a Hondánál találhat 2025-ös ülést. Helyét a KTM-nél egyre inkább…