Hosszú évtizedek alatt számtalan versenyző dinasztia színesítette már az auto- és motorsport világát. Gyakorlatilag már hosszú évek óta van képviselője ennek a kategóriának, vagyis van az F1-ben olyan, akinek az apja is már szerepelt a száguldó cirkuszban. Sok esetben azonban a második generációs versenyző meg se közelíti elődje szintjét (Michael Scumacher – Mick Schumacher), van olyan, aki hasonló eredményeket ért el, mint elődje (Keke Rosberg – Nico Rosberg), de akad olyan is, aki messze túlszárnyalja apja sikereit. (Jos Verstappen – Max Verstappen). Nem nehéz belátni, hogy sosem fog kiapadni a többgenerációs versenyző család, mivel a gyerek számára gyakorlatilag ez a legelső, amit megtapasztalnak. Éppen ezért egyre másra jönnek a szó legszorosabb értelmében vett utódok, elég csak az F1-ből nemrég visszavonult Kimi Räikkönenre és a fiára Robinra gondolni, aki már elkezdte a versenyzést. De ebbe a kategóriába sorolható a 2000-es évek első felének egyik meghatározó F1-es pilótája Juan Pablo Montoya is, akinek a fia Sebastian a Formula 3-as Hitech GP színeiben igyekszik apja nyomdokaiba lépni, de az út nem könnyű. Mi pedig abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén egyszerre adott interjút nekünk apja és fia.
A 18 éves Sebastian Montoya tíz éve, 8 évesen kezdett el gokartozni, majd 2020-ban – a koronavírussal nehezített idényben – váltott formula autókra. Párhuzamos idényt futott a német és olasz F4-ben a Prema színeiben, első évében komolyabb sikereket nem ért el. Egy évre rá már sokkal eredményesebb éve volt, főleg az olasz F4-ben, ahol futamot nem nyert ugyan, két pole mellett több dobogós helyet is szerzett, a bajnokságot pedig a negyedik helyen zárta.
Tavaly szintet lépett a Formula Regional mellett Zandvoortban bemutatkozott a Formula 3-ban is, ahol elsőre rögtön dupla pontszerzést könyvelhetett el. Ennek köszönhetően idénre teljes ülést kapott a Hitechtől és a melbourne-i sprintversenyen pedig második lett, ezzel megszerezte első dobogóját az F3-ban. Mindezek mellett a hosszútávú versenyzésben is aktívan részt vesz. Tavaly három IMSA fordulóban is rajthoz állt a Dragonspeed csapattal, édesapjával közösen. Idén pedig mindketten az európai Le Mans szériában is indulnak.
A fiatalabbik Montoya útját a Red Bull egyengeti, az idei évtől már a bikások festése jelenik meg az autóján. Első kérdés erre vonatkozott, hogy milyen az élet a Red Bullnál és mit tudnak neki adni?
„Őszintén elmondva, jó érzése a részese lenni. Rengeteget segítenek nekem, nagyon sokat tanulok tőlük. Elég jól felkészítenek a versenyekre. Azok a kulcs dolgok, ahogy felkészítenek és amit megtanítanak egy-egy versenyzőnek, azok rendkívül fontosak. Ez pedig nagyon komoly különbséget jelent a futamokon, különösen a gumikezelés, hogy hogyan legyen a verseny egésze alatt jó állapotú abroncsod. Szóval nagyon élvezem, hogy részese lehetek ennek az akadémiának.” – felelte kérdésünkre.
Ha pedig Red Bull és akadémia, megkerülhetetlen szereplő az a Helmut Marko, aki híresen szigorúan és keményen bánik a versenyzőivel. Hiszen éppen a magyar futam előtt menesztette az alulteljesítő De Vriest, és hogy mennyire fél a keménykezű osztráktól, azt ő maga mondta el.
„Semennyire. Szerintem egyáltalán nem kell tartani tőle. Tenned kell a dolgodat, megmutatnod neki, ahogy dolgozol, egyből a lényegre térve. Ha jó munkát végzel, akkor jó munkát végzel, de ha úgy gondolja, hogy nem vagy elég jó, akkor fejlődnöd kell. Ha pedig nem fejlődsz, akkor hamar kint találod magad. A sport viszont így működik. Oda akarsz eljutni nyilvánvalóan, ahol a leggyorsabb srácok vannak, de időnként sok minden függ a körülményektől, nem lehetsz mindig te a leggyorsabb.”
Ezt követően kicsit a magánéletébe engedett bepillantást, elmondta, hogy már két éve Monacoban él, ezzel is segítve saját karrierjét.
Idén az F3 mellett endurance versenyeken is indul, miközben a Forma-1-be igyekszik, a következő kérdés pedig arra vonatkozott, hogy kapott-e már megkeresését más szériából, például az IndyCarból.
„Idén az ELMS-ben is versenyzek, ahol az apámmal együtt versenyezhetek, ez pedig nagy örömöt okoz nekem. Pont ma beszéltünk arról, hogy ez mennyit segít nekem, jót tesz, hogy másfajta sorozatban is indulok. Összességében az F3-ban nem vezetünk túl sokat, első versenyünk Bahreinben volt, majd pár hét szünet, Ausztráliába mentünk ezután két F1-es helyszínre nem mentünk. Majd jött négy verseny szinte egymásután, elég őrület volt ez, de imádom. Végül is, versenyezni akarok, el szeretnék jutni a Forma-1-be, ez a célom. A Forma-1 után, amikor már idősebb leszek szeretnék másfajta sorozatokat is kipróbálni.”
Legvégére pedig kolumbiai révén megkerülhetetlenül megkapta azt a kérdést, hogy kedveli-e Shakirát, illetve a zenéjét.
„Igen, szeretem, de még sosem találkoztam vele.”
Ezután pedig az apja, Juan Pablo következett, aki szintén elmondta véleményét a kolumbiai énekesnőről és zenéjéről.
„Persze, szeretem, de nem sokat hallgatok zenét, sőt inkább ritkán, nem vagyok egy nagy zenekedvelő srác.” – felelte immáron az idősebbik Montoya.
Hazánkban egyszer állt dobogón, éppen húsz éve, az emlékezetes 2003-as versenyen. Így emlékszik vissza arra az évre:
„Már nem sok mindenre emlékszem, de arra igen, hogy akkoriban ez volt fizikailag a legnehezebb pálya. Korábban még az eredeti vonalvezetésre érkeztünk, aztán 2003-ban már az új aszfaltcsík fogadott minket, ami feküdt nekünk, mindig is jó pálya volt a számunkra. Az a futam volt Fernando első győzelme, ez minden, amire még emlékszem.”
Pont az a 2003-as év volt Montoya legjobb F1-es idénye, kihívója volt a világbajnoki címért a későbbi győztes Michael Schumachernek és a McLarenes Kimi Räikkönennek. 2005-re pedig pont a finn mellé igazolt a McLarenhez, de van vagy volt valaha olyan érzése, hogy ezzel a húzással akarta őt Ron Dennis eltávolítani a finn riválisai közül?
„Nem tudom, én azért mentem a McLarenhez mert akkor azt gondoltam, hogy ez a legjobb lehetőség a számomra, és az is volt. Nem az alapján hozunk meg döntéseket, hogy ki lesz a csapattársad, hanem hogy saját magunknak mi a legjobb.”
Anno fénykorában felmerültek olyan pletykák a magyar médiában, hogy a Ferrari élénken érdeklődött iránta. Erről is akartuk őt kérdezni, de annyival elintézte, hogy sosem voltak ilyen jellegű pletykák.
Montoya másfél évet töltött a McLarennél, majd a wokingi gárda a 2006-os USA Nagydíj után menesztette őt. Nemsokkal később azonban arról szóltak a hírek, hogy a Toro Rosso 2008-ra visszahozná őt az F1-re. Most Montoya elmondta, hogy ez mennyire volt komoly lehetőség.
„Semennyire, sosem volt opció számomra. Miután távoztam a Forma-1-ből nem beszéltem senkivel a visszatérésről. Amerikába mentem, és örülök, hogy így alakult.”
A tengerentúli kalandja felemásra sikeredett, előbb a NASCAR-ban próbált szerencsét, majd visszatért az IndyCarba. Előbbiben nem volt túl sikeres, két futamgyőzelem és egy bajnoki nyolcadik hely a mérlege. Az IndyCaros visszatérése sokkal eredményesebb lett, 2015-ben második lett a pontversenyben és karrierje során másodszor is behúzta az Indy500-as viadalt. A kérdésünk pedig erre vonatkozóan az volt, hogy látva ezt a különbséget, megbánta-e összességében a NASCAR-os kalandját.
„Nem, a NASCAR egy nagyon remek sorozat volt. Tisztában voltam vele, hogy időbe fog telni mire felveszem a fonalat, de volt olyan pont amikor elég erősek voltunk, harcoltunk bajnoki címért, és mindent megkaptam ott, amit csak kívántam. Kisebb csapatban voltam [Chip Ganassi Racing – a szerk.], de úgy érzem remek munkát végeztünk.”
Montoya F1-es karrierje talán egyik legemlékezetesebb pillanata a 2001-es interlagosi balesete volt, amikor is vezette a versenyt, ám hátulról lökte ki őt a lekörözött Jos Verstappen. A két ex-pilóta Ausztriában a lengedák parádéján találkozott egymással, és most elmondta, hogy náluk téma-e még az akkori eset, vagy beszéltek-e egyáltalán róla.
„Nem, egyáltalán nem. Már el is felejtettük. Nem igazán érdekel, hogy az emberek mit értenek meg, én csak imádom az autóversenyzést. Nem érdekel az ilyesfajta politika, csak gyors akarok lenni, más nem érdekel.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Montoya: Verstappen minden kritikusát elhallgattatná azzal, hogy minden versenyt megnyer