fbpx

88 évvel ezelőtti Magyar Nagydíj beszámoló, némi csalással!

88 éve volt az első Magyar Nagydíj. Nem számoltuk el! 1986-ban volt ugyan az első Forma-1-es Magyar Nagydíj, de épp itt a lényeg: Mindig figyelembe kell venni, hogy „csak” Magyar Nagydíjról van-e szó, vagy Forma-1-es Magyar Nagydíjról.

Az első Magyar Nagydíj ugyanis még a Forma-1 létrejötte előtt, 1936. június 21-én volt, a Népligetben. A versenyt az olasz Tazio Nuvolari nyerte egy Alfa Romeóval, míg a magyar Hartmann László és Maseratija a 7. helyen végzett.

Ennek évfordulója alkalmából előkerítettünk két darab korabeli cikket az Arcanum Újságok által. Ezeket most változtatás nélkül közöljük, mintegy érdekességként, hogy milyen stílusban írtak akkoriban.

Az első cikkben a szerző nem is konkrétan a versenyről ír, hanem arról, milyen volt nézőként a Magyar Nagydíj. Nem volt teljesen elragadtatva, leginkább a jegyárakat drágállta.

A második cikk pedig egy csalásról számol be, mi szerint jegyhamisítás történt, így jóval kisebb bevétel folyt be, mint kellett volna.

Íme:

Nagy sikere volt az első magyar GP-nek

a helyáraktól eltekintve

Sporthirlap, 1936-06-24 / 50. szám, 8. oldal
Szerző: Halápi Hugó

VÉGIGNÉZTÜK az I. Magyar Automobil Nagydíjat. Elejétől végéig, a kerítéstől a depókig, a felhördülésektől a Nuvolarinak szóló ünneplésig.

KÉT PENGŐBE KERÜLT az állóhely a helyszínen. Emiatt hördült fel először a sportszerető tömeg. Igenis, tömeg! Mert senki sem tagadhatja: megnézte volna még több ember a versenyt, hanem riasztják el őket a 2 pengős árral. És jobban jött volna ki a KMAC is, ha népszerűbb helyárakkal több nézőnek adott volna alkalmat a verseny megtekintésére. Olcsóbb helyárakkal nagyobb közönséget „nevelhetett” volna magának a KMAC a jövőben rendezendő versenyek részére… De így?!

AZ ÁLLÓHELY közönsége azonban még így is szerencsésebb helyzetben volt a Simor utcai egyenesben lévő ülőhelyeseknél. Az állóhelyesek ugyanis szabadon választhattak jobb helyet. Az ülőhely közönsége ezzel szemben nem is sejthette, hogy a 6—10—20—25 pengős helyeknél jobb hely is van. Az állóhely…

LÁTNI AZ ÁLLÓHELYRŐL — illetve mozogva — lehetett legtöbbet. Viszont kár, hogy csak a célnál helyeztek el hangszórókat s így nem juthatott el semmi híradás a távolabb álló közönséghez. Kár, hogy nem törődtek azzal, hogy a másfél és két pengőt fizető nézősereg is tájékozva legyen a verseny állásáról. A verseny elején még csak megállapíthatta a tájékozatlan — GP-t először látó a közönség, hogyan állnak a versenyzők, mi a sorrend. De amikor már közben leköröztek egy pár versenyzőt, teljes volt a káosz.

TÖBB FIGYELMET érdemelt volna a nagy kánikulában hősies magatartással viselkedő nézősereg!

A RENDEZŐK AGILITÁSA feltűnő volt. A verseny elején. Mindenkit szigorú „kezelés” alá vettek. Háromszor is megnézték a jegyet, nehogy zavar legyen. A 48-ik kör lefutása után — tehát 2 körrel a befejezés előtt! — azonban már eltűntek a helyükről és a közönség most már szabadon sodródhatott. Olyan tolongás, fejetlen ide-oda rohanás lett úrrá egyszerre a cél körül, ami könnyen szerencsétlenséget idézhetett volna elő.

A RENDŐRSÉG viszont — bár nem volt „GP-edzése” — pompás munkát végzett. Hiszen 1100 rendőrt mozgósított a nagy verseny. A rendőrtisztek — Szimon István dr. rendőrfőtanácsos, Meskó dr. rendőrkapitány, Marinovich és vitéz Bellyey rendőrfogalmazók — kitűnő szimattal kiürítették például az egyik fordulót, ahová pár perccel később — betarolt Nuvolari kocsija. Hja, kitűnő rendőreinknek jót tett — a futballmeccseken szerzett gyakorlat .

SOK KÜLFÖLDI volt jelen a verseny színhelyén. Különösen sok volt a birodalmi német. Ezekre mondta valaki: — Ezek nem bírják ki autóverseny nélkül! Ha otthon nem láthatnak versenyt, elutaznak külföldre… Be autóversenyt, ahol német versenyző indul, nem hagynak ki…

A SCUDERIA FERRARI (Alfa Romeo) sátrában feszült figyelemmel kísérték Nuvolari menését. Ugolini titkár rengeteg stopperóra „társaságában” izgatottanjegyezte a konkurrens menők köreit, közben elégedetten nézte Tadini — Nuvolarit támogató —menését.
— Ez a Mario megfizethetetlen, — mondta verseny közben a titkár és ekkor még a kívülállók nem is sejthették, mennyire igaza van neki.

AZ OLASZ DEPÓBAN pezsgősüvegekkel várták a győztest. Az egyik főszerelő örömében táncolni kezdett, pezsgős üveggel a kezében. És amikor Nuvolari beérkezett a depóhoz, azonnal a szájába dugták a pezsgősüveget. De nem szabadulhatott meg az ünnepléstől a másodiknak beérkező Rosemeyer sem. Vele is megitattak egy pár „slukkot”… Vigasztalásul. Alig bírták kivárni Tadinit, aki — bár negyedik lett — a győzelemben is „benne volt”.

VILÁGESEMÉNY volt. Kár, hogy a KMAC kissé drágán mérte. Márpedig a sportok népszerűsítését a népszerű helyárakon kell kezdeni.

 

50 000 pengős jegycsatás a Grand Prix jegyeivel

(A Magyarország tudósítójától.)

Magyarország, 1936-06-27 / 146. szám 4. oldal

Két nappal ezelőtt megjelent a főkapitányságon dr. Landauer Eduard, a Királyi Magyar Automobil Club vezértitkára. Dr. FerenczyTibor főkapitányt kereste fel Landauer és megköszönte, hogy a főkapitányság olyan példás rendet tartott fenn a vasárnap lezajlott Grand Prix-n. A vezértitkár ezután egy feljelentést adott át dr. Ferenczy Tibor főkapitánynak. A feljelentés kapcsolatban van a Grand Prix jegyeladásával.

Nevezetesen a Királyi Magyar Automobil Club az első magyar Grand Prix megrendezése során 50-60.000 jegy eladására számított. Akik kint voltak a Népligetben vasárnap, azok látták, hogy az elképzelést az eredmény igazolta, csakugyan több mint 50.000 ember nézte végig az autósok idegölő küzdelmét a magyar nagydíjért.

A Grand Prix után, amikor megejtették az elszámolást, kiderült, hogy körülbelül 12.000 pengő folyt csak beaz állóhelyekre érvényes jegyekért, dacára annak, hogy legalább 80.000 pengőnek kellett volna befolynia. A vezértitkár a feljelentés beadásakor közölte a KMAC-nak azt a gyanúját, hogy valószínűleg jegy hamisítás történt.

Bizonyára amikor forgalomba kerültek a Grand Prix jegyei, hű másolatokat készítettek a jegyekről és ezeket hozták forgalomba a KMAC jegyei helyett. Ezáltal rendkívül súlyosan megkárosították a Grand Prix vállalkozását.

A főkapitány nyomban magához kérette Csutak Béla dr. rendőrtanácsost, akit megbízott az ügy nyomozásával. Két nap óta Lukács József dr. vezetésével egész sereg detektív nyomoz a városban, keresik a csalókat, akik több mint 50.000 pengővel megkárosították a KMAC-ot.

Szimulátorozz a Népligetben 1936-ban, lehetsz akár Hartmann László is!