A Balatonring története még 2008-ban kezdődött, amikor Talmácsi Gábor sikereinek köszönhetően a csúcson volt az érdeklődés a MotoGP iránt, de a projekt becsődölt.
Most újra felcsillant a remény, hogy rendeződik a terület sorsa. A 2017-ben indult felszámolás után a napokban pont került a jelenleg már gazos, sőt nyárfákkal is tűzdelt pályacsík rendezésével kapcsolatban.
Kiderült, hogy a földhivatali bejegyzésen már az a Sávolyi Termálcentrum Kft. szerepel. Ez a cég volt az egyik legnagyobb hitelezője a be nem fejezett versenypályának. Bár ennél a cégnél is változások álltak be a menedzsmentben, az ügyvezető továbbra is spanyol, Javier Trincado Mateo személyében.
Ő(ke)t nem tudtuk elérni, de Sávoly polgármesterét, Schuller Tibort igen. Ő megerősítette, hogy az önkormányzat felé nem áll már fenn tartozás, a korábbi követelésük teljesítésre került.
Az 195,1 hektáros terület 664,3 millió forintért cserélt gazdát. Ez az összeg egy eredménytelenné nyilvánított pályázatban szerepelt, amit a korábbi felszámoló hirdetett meg, állt a 24.hu cikkében.
Elmondása szerint további jó hír az is, hogy sikerült elszállíttatni az elmúlt években oda hordott illegális hulladékot. Még a pálya korábbi tulajdonosát sikerült kötelezni erre. Így elvben, és papíron semmi akadálya, a Balatonring további hasznosításnak.
Amennyiben bármi oknál fogva nem MotoGP versenyek rendezésére is alkalmas versenypálya kerülne itt kialakításra, úgy a településrendezési eszközöket módosítani kell. Ezt a terület új gazdájának, illetve a telken beruházni szándékozónak kell kérvényeznie az új cél megvalósítása érdekében. Ez a terület ugyanis a jelenlegi településrendezési eszközökben különleges – sport (MotoGP) építési övezetbe van sorolva, amely elsősorban nagy forgalmat vonzó sporttevékenység hasznosítására alkalmas. A terület ki lett vonva művelés alól. Bajos is lenne rekultiválni a területet, hiszen az alap már elkészült, azt gazdaságilag sem lenne kifizetődő újra „felszedni”.
Természetesen bármihez is kezd a spanyol tulajdonos, az önkormányzatnak a településrendezési eszközök módosítása során véleményezési, közreműködési és döntési joga van, és ahogy azt a polgármester is elmondta, örömmel tartanak akár lakossági fórumot is erről a kérdésről.
A kapcsolat egyébként a korábbi és jelenlegi tulajdonossal is jó, állítja Schuller úr. Amiben tudott, a település segített, és ez a jövőben is így lesz, amennyiben olyan terv születik, amely jó Sávoly lakosságának is, legyen az turisztikai, vagy ipari célú.
A Balatonring vonalvezetésének tervezésében a 125cc-s világbajnokunk mellett részt vett annak idején Valentino Rossi is. Információink szerint azonban ez ma már nem felelne meg a biztonsági követelményeknek, így amennyiben mégis folytatódna valamilyen formában a megkezdett projekt, módosítani kell ezen is.
A szintén vagy 20 évig épült balatonfőkajári Balaton Park Circuit ugyanakkor 2025-ben már fogadná a MotoGP mezőnyét, ezzel kapcsolatosan napokon belül nemzetközi sajtótájékoztatót is tartanak, amelyről természetesen beszámolunk majd.
Portugália helyett érkezhet a Balaton Parkba a MotoGP 2025-ben!