fbpx

Bagnaia kék Ducatival is tarolt, Martín szájából az utolsó pillanatban énekelte ki a sajtot Bastianini

Francesco Bagnaia kilőtt a rajtnál és meg sem állt a célvonalig. Mugello nem tartogatott nagy izgalmakat számunkra, de hazai győztest könyvelhettek el az olaszok. 

A Ducati új festéssel készült a hazai főfutamra. A megszokott pirostól eltérően sötétkék színben pompázott a Desmosedici. Francesco Bagnaia rajtbüntetése a 14:00-kor induló nagydíjra volt érvényben, így az 5. helyről kezdhette meg a versenyt.

A címvédő olasz remek rajtot vett és a 2-es kanyarban már az élre is tört. Mögötte a szintén erősen kezdő Jorge Martín, majd Enea Bastianini érkezett. Bagnaia alig néhány kanyar alatt némi előnyre tett szert, miközben Pedro Acosta szorongatta Marc Márquezt a 4. pozícióért. Martín a következő kör elején jelentősen elmérte az első kanyart, így komoly tizedeket vesztett az élen haladó Bagnaiával szemben.

Márquez bevágott Bastianini elé, de nem sokáig élvezhette a megszerzett pozíciót, ugyanis azonnal lesodródott az ívről, így az olasz vissza tudott jönni elé. Bagnaia szédületes tempót diktált az élen, folyamatosan futotta meg a leggyorsabb köröket. Előnye már 7 tizedre nőtt Martínnal szemben.

Martín igyekezett csökkenteni a hátrányát Bagnaia mögött, ám Bastianini és Márquez között alakulóban volt egy éles csata a dobogó harmadik fokáért. A spanyol folyamatosan nyomás alatt tartotta a gyári Ducati versenyzőjét, még annak ellenére is, hogy olykor füstölt a hátsó kereke.  Az első 4 pilóta hajszálra azonos kört ment, így érdemi változás nem történt a pozíciókat tekintve.

Márquez 6 körrel a vége előtt meg tudta előzni Bastianinit, de az olasz egyáltalán nem szakadt le márkatársa mögött. Mindeközben Martín is robbanásszerű felzárkózást produkált. Óriási köröket rakott össze a verseny utolsó harmadára fordulva. 3 körrel a vége előtt Bagnaia a leglassabb körét teljesítette a futam során. Bastianini eközben szorosan tapadt Márquezre, majd végül sikerült megelőznie.

Bagnaia 8 tizedes előnnyel fordult rá az utolsó körre. Martín azonban nem engedhetett ki, ugyanis érkezett Bastianini, aki mindent egy lapra tett fel a futam legvégén. Olyannyira jól sikerült az igyekezete, hogy el tudta orozni a második helyet Martín elől.

A futam végeredménye: