fbpx

Martín rekordidővel a pole-ban, meg persze a kavicságyban, Márquez 13.

Megdőlt a pályarekord Le Mans-ban szombat délelőtt a MotoGP-időmérőn. Jorge Martín egymás után futotta meg az újabb űridőket egészen egy bukásig. Marc Márquez kénytelen volt beérni a 13. rajtpozícióval.

Nem mindennapi névsorral vágott neki a kvalifikáció első szakaszának a MotoGP mezőnye Le Mans-ban. A Márquez testvérek, Enea Bastianini, valamint Brad Binder is a Q1 résztvevői között szerepelt. A Honda versenyzői, lassan már nem meglepetésre, szintén nem jutottak be egyenes ágon a kvalifikáció második etapjába.

Bastianini szinte az edzés legelején megkapta az üzenetet a dashboard-jára, hogy Marc Márquez szorosan a nyomában halad, ám az olasz „véletlen” belehibázott a gyors körébe, így a Gresini versenyzője végül elé került. Az első kör Álex Rinsnek sikerült a legjobban, ám érkezett a nyolcszoros világbajnok spanyol, aki fél másodperccel jobb időt teljesített honfitársánál.

Miguel Oliveira képes volt felvenni a Márquez-ritmust, mindössze 66 ezreddel maradt el a spanyol idejétől, ezzel pedig feljött a második helyre.

Bastianini és Rins piros szektorokkal kezdte a második kifutást, így Márquez és Oliveira még közel sem lélegezhetett fel az első két továbbjutó helyen. Az olasz rekordidővel végül az élre állt, míg Márquez hatalmat mentett a gyári Ducati pilótája mögött haladva.

Bastianini azonban nem engedett ki, újabb embertelen gyors kört rakott össze, és Oliveira képes volt felvenni a versenyt az olasszal, így feljött mögé a második helyre. Marc Márquez ezáltal kiszorult a továbbjutók közül.

A hazai nézők meglepetésére a helyi kedvenc, Fabio Quartararo az összesített eredmények alapján beverekedte magát a Q2-be. Bastianini kemény első gumiválasztása ihletet adott a többieknek, így meglehetősen változatos kombinációkkal érkeztek a pilóták a pályára. Maverick Viñales kezdte a legjobban a Q2-t, de dicsősége nem tartott sokáig, ugyanis Jorge Martín már az első gyors körével rekordidőt futott, mögé pedig Francesco Bagnaia zárkózott fel, bár jelentős lemaradásban.

Martín egy pillanatra sem engedte el a gázkart, a következő köre is nagyszerűen sikerült, befért 1.30 alá. Quartararo nem okozott csalódást a rajongóknak. Az első kifutás végén feljött a 6. helyre. Lin Jarvis elégedetten bólogatott az eredmény láttán.

https://twitter.com/MotoGP/status/1789225072063861050

Martín második etapja azonban bukással kezdődött, bár legnagyobb riválisa, Bagnaia is a kavicságyba terelte a Ducatit. Sorra következtek a bukások, ám Martín űridejére már egyik pilóta köre sem volt veszélyes.

Az időmérő edzés végeredménye: