A Superbike-világbajnokság második főfutamán Toprak Razgatlioglu megszerezte a BMW első győzelmét Assenben.
Miután szombaton az első versenyen a második helyen végzett, Toprak Razgatlioglu a vasárnap reggeli sprintfutamon a kilencedik helyre szorult vissza.
„Ugyanazt a hátsó abroncsot választottuk, mint a többiek, de már három kör után elkopott, és így nem volt olyan könnyű vezetni a motort.”
A török azonban ragyogó formában tért vissza a második főfutamra. Ugyan szitált az eső, de a versenyzők mindannyian slick gumikon maradtak. Ez közelebb hozta egymáshoz a mezőny tagjait. A világbajnok Álvaro Bautista a végéig tartani tudta a tempót a török versenyzővel, és 0,625 másodperccel lemaradva a második helyen végzett.
A hétvége előtt a BMW még soha nem ért el dobogós helyezést Assenben, vasárnap pedig Razgatlioglu még egy győzelmet is hozott a német gyártónak. A rajongói tömeget nem lehetett figyelmen kívül hagyni, a bokszok mögött minden futam előtt és után nagy tömeg várta a a török pilótát.
„Majdnem elsírtam magam. Sokan voltak itt, hogy szurkoljanak nekem, nem csak törökök. Egész Európából voltak szurkolók, sokan Németországból, ez erőt adott nekem. Egy győzelemmel akartam megajándékozni őket, ezért küzdöttem. Aztán mindenki azt kiabálta, hogy ‘Toprak, Toprak’ – nagyon jól esett.”
Razgatlioglu jelenleg 117 ponttal a második helyen áll a világbajnokságban, hat ponttal lemaradva Bautista mögött. „Nem a bajnoki címre gondolok, hanem futamról futamra haladok.”
Razgatlioglu óriási felzárkózást bemutatva happolta el a győzelmet Bautistától Assenben