fbpx

Bautista a visszavonulásról: Nem véletlen írok alá mindig egyéves szerződéseket

Álvaro Bautista 2024. november 21-én lesz 40 éves. A kétszeres Superbike-világbajnok csak egyéves szerződést köt a Ducatival, és elmagyarázta, milyen feltételek mellett folytatja pályafutását.

Amikor 2023. május 4-én Álvaro Bautistát meghívták egy sajtótájékoztatóra Barcelonába, a Ducatinál némi bizonytalanság uralkodott azzal kapcsolatban, hogy az akkor 38 éves sztárjuk marad-e a csapatnál. Bautista az azt megelőző hetekben többször is arról beszélt, hogy több időt szeretne családjával tölteni. Aztán jött a megváltó hír, és még egy szezonra leszerződött.

Bautista a sikerei mellett felesége és családja támogatását is a maradásának okaként említette. A 2022-es szezon óta csak egyéves szerződéseket írt alá. Ezt nem csak azért teszi, hogy nyitva tartsa a lehetőségeit. „Ez egyben motiváció is számomra. Ha hosszabb szerződésed van, néha túlságosan is lazára veszed a dolgokat. Így viszont mindig a legjobbat kell nyújtanom.”

A spanyol fantasztikus 2023-as szezont futott, 36 futamból 27-et megnyert, és a bajnoki címet is megszerezte. A 2024-es szezon kezdete azonban nehéz volt számára. Csak a hatodik futamon szerezte meg első győzelmét Katalóniában. A spanyol 75 ponttal várja az asseni hétvégét, és összességében harmadik, tizenkét ponttal lemaradva az élen álló csapattársa, Nicoló Bulega mögött.

„Barcelona óta újra jobban érzem magam a motoron, és ez fontos számomra. Képesnek kell lennem arra, hogy fejlődjek. Az idei mezőnyben jobbnak kell lennem, mint a múltban. Ezen dolgozom, erre koncentrálok. A szezon hosszú, még sok verseny van hátra, és nem sietek a döntéssel. Ezért vagyok nyugodt és a jelenre koncentrálok. Most már ott tartok, hogy újra versenyképesnek érzem magam ezzel a motorral. Jobban élvezem, mint a szezon elején.”

Két évvel ezelőtti konstrukciónak köszönheti sikerét a formaválságban szenvedő Bautista?

Forrás :