fbpx

A COTA királya a kavicságyban végezte, Maverick Viñales azonban duplázott Amerikában

A futam elején ugyan visszaesett a 9. helyre, de rendkívüli felzárkózást produkálva mégis duplázni tudott Austinban. Marc Márquez az élről dobta el a motort, de a nap igazi meglepetése Enea Bastianini lett a 3. helyen.

Pedro Acosta kapta el a legjobban a rajtot az amerikai hétvége vasárnapi főfutamán. Az első kanyarban óriási volt a lökdösődés, Jorge Martín kis híján kiütötte Marc Márquezt, de végül sikerült elkerülniük az ütközést. Francesco Bagnaia sokkal jobban kezdte a versenyt, mint tegnap, a második körben már a harmadik helyen haladt, miután átverekedte magát Márquezen és Jack Milleren. Acostát közben Martín szorongatta az élen.

Az első három helyezett némi előnyre tett szert az üldözőkkel szemben, akiknek élén Márquez érkezett. Acostának eszébe sem jutott kiengedni a vezetést a kezéből, míg Bagnaia megfutotta a verseny leggyorsabb körét. Az élen zajló csatározásnak köszönhetően Márqueznek sikerült felzárkóznia, Martín pedig az élre állt. A fiatal spanyol olyannyira kibillent a ritmusából, hogy mind Márquez, mind Bagnaia elment mellette.

Márquez húzott egy merészet, Martínt tervezte megelőzni, de összeért a két motor, így a COTA királya jó pár pozíciót veszített a rosszul sikerült manőver miatt. A 8. körben Acosta elment Bagnaia mellett, majd az olaszt Márquez is maga mögé utasította.

Nem kellett sokat várni, hogy a tegnapi sprint győztese magára találjon, Maverick Viñales szorongatni kezdte Bagnaiát, de csatáik következtében kissé lemaradtak az előttük haladókról. Martín némi előnyre tett szert az élen az üldözőkkel szemben, de Acosta villámgyorsan ledolgozta a hátrányát, és hozta magéval Márquezt is. Az újonc spanyol óriási lendülettel érkezett, megelőzte Martínt, majd érkezett a Gresini pilótája is, aki szintén el tudott menni honfitársa mellett.

Márquez meg sem állt addig, míg Acostát le nem gyűrte, azonban diadala nem tartott sokáig. Nagyon igyekezett két keréken tartani a motort, de a 3-as szektorban kicsúszott.

Acosta megörökölte a vezető pozíciót, de Viñales óriási tempókülönbséggel érkezett mögötte. Mindeközben Bagnaia sebessége nem volt épp meggyőző, csapattársa, Enea Bastianini is el tudott menni mellette. Az élen haladó kettős a közepes hátsó gumi mellett tette le a voksát, ami a futam ezen szakaszában kifizetődőbb lehetett, mint a lágy opció, melyet az üldözők választottak. 8 körrel a vége előtt az Aprilia pilótája megelőzte Acostát. Viñales igyekezett meglépni, pár kanyar alatt fél másodperces előnyt motorozott ki a második helyen haladó újonc KTM-essel szemben.

5 körrel a leintés előtt Viñales relatíve megnyugtató, egy másodperces előnyre tett szert, míg Acosta is szinte légüres térben motorozott mögötte. Amire azonban a 3. helyen haladó Martín egyáltalán nem számított, hogy Bastianini veszi célkeresztbe az utolsó előtti körben. Az olasz sikeres előzést mutatott be márkatársával szemben.

Az Aprilia versenyzőjét végül senki nem tudta megállítani, így Viñales lett az első versenyző, aki három különböző gyártóval nyert futamot a királykategóriában.

A futam végeredménye: