fbpx

Quartararo kifelé kacsingat, mert a Yamaha nem tud „varázsolni”?

A Yamaha ragaszkodik ahhoz, hogy a szezonnyitó futam után több időre van szükségük ahhoz, hogy megfordítsák a MotoGP-ben tapasztalható visszaesésüket.

A japán gyártó a Ducati mérnökeinek, Massimo Bartolininek és Marco Nicotrának a csatlakozása után a 2024-es szezont pozitív hozzáállással kezdte meg. Az új koncessziós szabály részeként extra előszezoni tesztidőhöz is jutottak, ami egész évben segíti majd a fejlődésüket. A múlt hétvégi katari futamon azonban Fabio Quartararo (11. hely) eredménye volt a Yamaha legjobbja.

„Változtattunk a dolgokon, most már tényleg tudjuk, mit akarunk csinálni, hova akarunk eljutni, de ehhez idő kell” – idézte Massimo Meregallit a DAZN.

„Nem vagyunk varázslók. Tudjuk, hogy mit kell tennünk, és időbe telik, amíg eljutunk oda.”

Quartararo, akinek szerződése az év végén jár le, így a riválisok számára elérhető legmagasabban jegyzett versenyzők közé tartozik, komoran reagált a katari eredményre, és egyes pletykák szerint már felkeresett más csapatokat is.

„Fabio azt tette, amit pillanatnyilag tudott. Reálisak vagyunk. Már két héttel ezelőtt, a tesztelés során láttuk, hogy mire vagyunk képesek itt, amikor a versenyszimulációt végeztük. Természetesen nem vagyunk boldogok, reálisak és objektívek vagyunk. Fabio jól dolgozik és próbál nyugodt lenni, megérti a helyzetet. Talán nagyon ideges és csalódott volt a tavalyi év elején.”

A Yamaha visszaesése azonban 2022 közepén kezdődött, és tavaly súlyosbodott. Meregalli bízik abban, hogy újra versenyképesek lehetnek.

„Fejlődünk, javítottunk a végsebességen, az aerodinamikán, de rengeteg munkánk van még hátra. Adatokat gyűjtöttünk, haladtunk a sprintverseny után, mert volt egy degradációs problémánk. Ez még vasárnap is előfordult, de már kevésbé.”

Még nagyobb a szakadék a Yamaha és az európai gyártók között, Quartararo tanácstalan

Forrás :