fbpx

Két brutális balesettel indult a le mans-i délelőtt

Délután 4 óráig zajlik még a idei Le Mans-i 24 órás viadal. A délelőttbe lépve pedig fokozódtak az izgalmak.

6,5 órával a leintés előtt, egymás után, rövid időn belül két látványos baleset is okozott riadalmat a mezőnyben.

Először az LMP1-ben, a #4-es számú Porsche csúszott meg a felszáradó pályán az Indianapolis kanyarban, majd nagy tempóval csapódott a gumifalba.

Gyakorlatilag az emiatt bevezetett lassú zónás fázis után, ugyanebben a kanyarban történt még egy másik, látványosabb baleset. Kísértetiesen hasonló eset után az LMGT kategóriában versenyző #27-es Heart of Racing Aston Martinját vezető olasz Daniel Mancinelli csapódott a gumifalnak, aminek következtében a feje tetején állt meg az autó.

Szerencsére mindkét balesetet sérülés nélkül megúszták a pilóták

Bő öt és fél órával a leintés előtt még mind a három kategória nyitott.

Rossit mindenhova elkíséri a 46-os szám, még Le Mans-ba is