fbpx

Lauda apja előtt tiszteleg és a legjobb újonc lenne a Dakaron!

Niki Lauda egyik fiát, Mathiast talán már senkinek nem kell bemutatni, hiszen versenyzett többek között DTM-ben, WEC-ben, és többször indul a Le Mans-i és Daytona 24 órás versenyeken.

Kevesebbet esik szó a háromszoros F1-es világbajnok elsőszülött fiáról, Lukasról, aki többnyire inkább a háttérben mozgott, Mathias menedzsereként. Most azonban ő kerül a figyelem középpontjába. A 45 éves Lukas ugyanis idén debütál a Dakar-ralin, és néhai édesapja legendás piros-fehér McLaren festését viseli majd az autója.

Lukas Lauda a könnyű járművek T3-as kategóriájában indul a South Racing Team által indított Can-Am Maverick XRS Turbóval.

A #347-est ugyanolyan színűre festették, mint Niki Lauda McLaren MP4/2-je volt, ezzel tisztelegve a 2019-ben 70 éves korában elhunyt versenyzőlegenda előtt.

Az autó mellett Lukas Lauda sisakja ugyanilyen festést kapott.

„Tisztelgés egy legenda előtt. Lukas Lauda, Niki Lauda fia, legendás édesapja előtt tisztelegve, egyedi festéssel fog versenyezni, amely emlékeztet Niki 1984-es Forma-1-es bajnoki címet nyert autójának ikonikus, McLaren-színösszeállítására” – olvasható a South Racing Team közleményében.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

South Racing Can-Am (@southracing_canam) által megosztott bejegyzés

Bár nem sokat hallottunk róla, az elmúlt években Lukas már belekóstolt a tereprali-versenyzésbe.

A 2023-as Rally du Maroc-on, mintegy felkészülve a Dakarra, egy remek 13. helyezést szerzett.

„Gyerekkoromban sokat motokrosszoztam, és egész életemben motoroztam” – mondta Lauda. „Sok éven át sportmarketinggel foglalkoztam, és versenyeket szerveztem a testvéremnek és másoknak. Soha nem versenyeztem semmit, aztán 2022-ben Heinz Kinigadner meghívott Tunéziába, hogy kipróbáljak egy Can-Am-et, és nagyon tetszett.”

„Vettem egy használt Can-Am-et a South Racingtől, és elkezdtem elindulni néhány raliversenyen a navigátorommal, Stefannal [Henken]. Heinz Kinigadner bemutatott be neki, és jó csapatot alkottunk.”

„A Dakar mindig is a legfontosabb verseny és kaland volt számomra, gyerekkorom óta nézem és lenyűgöz. A célom, hogy sokat tanuljak és megpróbáljak a legjobb újonc lenni.”
Mathias (42) és Lukas (45) Niki Lauda első házasságából, Marlene Knaustól születtek. Második feleségétől Birgit Wetzingertől ikergyermekei születtek, Mia és Max 14 évesek.

A 2024-es Dakar-ralit Szaúd-Arábiában rendezik. A prológra tegnap került sor, ma pedig már az első szakasz van soron. Többek között olyan ismert nevek is részt vesznek a versenyen, mint id. Carlos Sainz, Sebastien Loeb, Tom Coronel, Nasser Al-Attiyah, Stéphane Peterhansel, vagy épp a prológot nyerő Mattias Ekström.

Magyarokra is érdemes figyelni: A Challenger kategóriában Lónyay Pál az olasz Filippo Ippolitóval indul, míg a kamionosok közt többeknek is szurkolhatunk: a Qualisport Racing (Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László) egy Scaniával, míg a Team SSP két triója (Darázsi Zsolt, Léner Tibor és a francia Pierre Calmon, valamint Szalai Norbert, Frédéric Becart és a szlovák Pavel Faskó) egy-egy MAN-nel versenyez.

A nap, amikor Niki Lauda valami emberfelettit produkált!

Forrás :