fbpx

Molnár Martin gokartversenyző rangos tehetségkutatón szerepelhet

A Hungarian Motorsport Academy pilótája, Molnár Martin egyedüli magyarként bekerült a nívós Richard Mille Young Talent Academy utánpótlás-nevelő program jelöltjei közé.

A 15 éves pilóta hét másik gokartossal fog megküzdeni azért, hogy őt találják a legalkalmasabb versenyzőnek. A győztes jövőre a tavalyi F2-es bajnokot adó csapatnál versenyezhet. A Hungarian Motorsport Academy utánpótlási rendszert a Széchenyi Egyetem Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. működteti.

A Nicolas Todt-fémjelezte All Road Management által szervezett programot 2018-ban hívták életre. Célja, hogy minden évben találjon egy tehetséget, aki a megfelelő korosztályba tartozik. Az idei kiírásban a 2007. január 1. és a 2009. április 1. között született versenyzők vehetnek részt. A 2023-as jelöltek listája most került nyilvánosságra, és a nyolc főt tartalmazó listán a Hungarian Motorsport Academy támogatásával versenyző Molnár Martin, a MOTAM pilótája is szerepel.

– Rendkívül büszkék vagyunk Molnár Martinra, hiszen már a listára felkerülés is azt bizonyítja, hogy érdemes volt elindítani a Hungarian Motorsport Academy kezdeményezést. Ilyen lépésekkel tudjuk egy hatékonyabbá és még népszerűbbé tenni az autósportot a hazai közönség előtt. Bízunk benne, hogy Martin szépen szerepel, ha pedig ő nyeri a lehetőséget, akkor követendő példa lehet az autó- és motorsport magyarországi utánpótlásában – emelte ki Weingartner Balázs, a Hungarian Motorsport Academy utánpótlási rendszert létrehozó és működtető HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnöke.

– A magyar autósport történetében ritka alkalom, hogy egy fiatal tehetség bekerül egy ilyen rangos válogatóra. Molnár Martinnak, családjának, szponzorainak, a Hungarian Motorsport Academynek és a MOTAM-nak is nagy siker, hogy az elmúlt évek munkájának köszönhetően mindössze 8 pilóta egyikeként Martin is pályára léphet Navarrában. Már a kiválasztás is igazolja, hogy Martin fényes jövő előtt áll és az eredménytől függetlenül páratlan tapasztalatokkal fog gazdagodni – nyilatkozta Őry Tamás, a MOTAM ügyvezető igazgatója.

Az ifjú pilóták először a Formula Medicine létesítményébe látogatnak az olaszországi Viareggióba. A többek között élsportolók számára mentális, orvosi és fizikai felkészítést nyújtó komplexumban október 9-én töltenek el egy napot. Bő egy héttel később, október 17-én és 18-án pedig már autóba is kell ülniük a spanyolországi Navarra Circuiten.

A döntéshozók a pilóták ottani teljesítménye alapján fogják kiválasztani azt az egyet, aki ülést kap a spanyol Forma–4-es bajnokságban, méghozzá nem kisebb csapatnál, mint az MP Motorsport. Az istálló az F2-ben és az F3-ban is szerepel, és tavaly ők adták a Forma–1 előszobájaként számontartott sorozat bajnokát Felipe Drugovich személyében. A bekerülő versenyző a csapattól minden szükséges támogatást megkap, emellett hat kollektív teszten vehet részt, valamint a sisakot leszámítva a versenyzői felszerelést is biztosítják neki.

A programot azért nevezték el Richard Mille-ről, az ismert óramárka alapítójáról, mert a svájci üzletember szponzorálja a kezdeményezést. Mille saját csapatának üzemeltetése mellett többek között Charles Leclerc-t, Fernando Alonsót, Alain Prostot és Sébastien Ogier-t is támogatja. Sőt, más sportágakban is jelen van, hiszen például a teniszező Rafael Nadallal, a golfozó Bubba Watsonnal és az alpesi síző Ester Ledeckával is együttműködik.

A Hungarian Motorsport Academy által támogatott Molnár Martin egyébként kiválóan kezdte az idei évet, hiszen megnyerte a Winter Cupot, a WSK Champions Cupon pedig második lett az OK kategóriában. Ennek köszönhetően heteket töltött az FIA idén életre hívott gokart-világranglistájának élén, amely a gyári F1-es csapatok támogatottjait és a felnőtt pilótákat is magába foglalja. Jövőre megkezdi a formulaautós karrierjét, a Richard Mille Young Talent Academy pedig óriási lehetőséget jelent neki, valamint a magyar autósportnak is.

Közlekedésbiztonsági kampányhoz csatlakozott a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.

Forrás :