Tim Gábor a hétvégén a Hungaroringen áll rajthoz a Clio Cup Europe mezőnyében. Ez már a negyedik hétvége lesz, ahol Európa egyik legnagyobb és legerősebb márkakupájában vesz részt. A vanyarci pilóta évek óta anyagi háttér hiányával küzd és továbbra is a közösségi adományozások útján jut el a versenyekre.
Ez már a negyedik hétvégéd lesz a bajnokságban, hogy látod az eddig teljesített három fordulót?
A tavalyi évben a Hungaroringen mutatkoztam be a Clio Cup Europe-ban, kizárólag a szurkolóim, autóverseny fanatikus kisebb cégek adományaiból és a családom illetve saját megtakarításomból. Nagyon akartam bizonyítani, hogy egy ilyen mezőnyben ott a helyem. Életem legnagyobb kihívása volt. A mezőny elejétől folyamatosan 6-7 tized hátrányban voltam. Ez nem sok, mégis rá kellett jönnöm, ezzel esélyem sincs a dobogóért küzdeni. Kicsit pofon vágott a beismerés, itt nincs olyan, hogy „hopp beülök és tönkreverek mindenkit”. A mezőny többsége ezer kilométereket autózott már a kupás Clio ötödik generációjával, amely nagyon nehezen beállítható autó. Még a mai napig tanulom a kezelését és beállítását.
Tavaly a Red Bull Ringen már ötödik lettél. Ez adott neked egy lökést? Úgy látni kívülről, hogy semmi nem változott, továbbra is támogatókat keresel.
Igen, a Hungaroringen az első versenyen kilöktek, majd a második versenyen a 9. lettem a 26 indulóból. Annyi adomány érkezett, hogy a következő fordulón is részt vehettem 2022-ben. A Red Bull Ringen indultam, ahol már egy ötödik helyet értem el a 40 indulóból. Úgy jöttem haza Spielbergből, hogy „ez az, megmutattam”. Úgy tűnik, ez nem volt elég, hogy áttörést érjek el. Nem panaszkodom, senki nem tudhatja, hogy milyen felemelő érzés, mikor a szurkolóid juttatnak fel a rajtrácsra. Hatalmas hálával tartozom mindenkinek. Egy kicsit visszaadtam nekik ezzel az ötödik hellyel.
Idén már egész évet akartunk teljesíteni, ezért időben kezdtük a lehetséges támogatok megkeresését, már tavaly októberben. Ha március elején ki tudjuk fizetni az egész éves autóbérlést, csapatdíjat és a nevezéseket, az nagyon kedvező lett volna. Pont a felébe került volna, minthogy versenyről versenyre fizetünk. Nem sikerült.
Mégis rajthoz álltál már a 2023-as évad első versenyén Monzában, de a második futamról hiányoztál. Mi volt az oka?
Az adományozás tovább folyt, de be kell vallani és látni is lehet, már nem úgy működött, mint 2022-ben. Monza mégis sikerült, volt egy főtámogatónk is és a családom is minden megtakarítását belerakta a hétvégébe. Ezzel nem is lett volna gond, a saját döntésünk volt. Kockáztattunk, ha jól sikerül a hétvége, akkor kaphatunk egy új lendületet. Azonban több hiba is becsúszott.
52 induló érkezett a versenyre, ami nagyon impozáns, de ennek köszönhetően olyan pilótákkal is meg kellett küzdenem, akiknek véleményem szerint nincs helye versenypályán. Az első versenyen a 27. helyre lökdöstek vissza, innen előrejöttem a 19.-re. Majd a második versenyen a 10. helyről 140-150 km/h-s sebességgel csapódtam a falba az Ascari kanyarban, az autót rendesen összetörve. Ellenfelem, aki hibázott szerintem a mai napig nem látja be, hogy mit tett.
Az első hétvégéről egy szerény 19. hellyel és egy rommá tört autóval távoztunk. Már nem beszélhettünk folytatásról, hisz a keletkezett kár megközelítette egy hétvége költségvetését. A saját forrásunkból kifizettünk mindent. És ezzel ennyi volt. A következő forduló kimaradt.
Akkor nem értem, mindent feladtatok az első hétvégére, most mégis indulsz a Hungaroringen. Ez hogy sikerült, mit vársz ettől?
Az autóversenyzés egy drog. Nem tudod abbahagyni. Elképesztő dolgokat bevállalsz, hogy az álmodat megéld. Az idei évben már az autószerelés mellett pilóta tréner is vagyok. Minden pénzt, amit csak lehet, erre rakok félre. A családom, akik velem élik meg az álmom, mindent megtesznek, messze erőn felül. Nem vagyok gazdag, családom sem gazdag, és az autósport talán az egyetlen sportág a világon, ahol nem számít milyen tehetséged van, pénz kell. Anélkül nem sportolhatsz, nem versenyezhetsz.
Az adományozóim között kialakult egy „kemény-mag”. Ők nem egyszer, hanem többször is adományoznak. Sikerült újabb cégeket megszólítani. Volt támogatóm, aki több év után tért vissza. Mindent összevetve, a francia csapat segítségével sikerült valahogy összekaparni az induláshoz szükséges hátteret. De ez már a fal. Ennél tovább már nem tudunk menni.
Akkor ennyi? Feladod, sisak megy fel a szögre?
Szerintem tudod a választ 🙂 Nem, nem adom fel. Aki versenyzik az a szívével gondolkodik, nem az agyával. Ez nem helyes, nem logikus, de így működöm Én is és a menedzserem is. Nem tudjuk és nem is akarjuk abbahagyni. De eljön az idő, mikor az agyaddal is kell gondolkodni. A Hungaroringen kiderül, hogy egy olyan pályán, ahol már versenyeztem a mezőnyben és van valamennyi tapasztalatom, mire jutunk. A kocsit nem törhetem össze, de ez nem is rajtam múlik. De nem úgy állok majd fel a rajtrácsra, hogy mindenkit elengedek. Egy dobogó nagyon jó lenne.
A hétvége után pedig egy picit hátralépünk, és megnézzük, mit értünk el a négy Clio Cup Europe versenyen, mennyi értelme van. Ezen az úton kell tovább menni? Más irányba próbálkozni? Szakágat kéne váltani? Sok kérdés van, amire majd meg kell találnunk a választ. De egy kérdésre a választ már most tudom: a magyar szurkolók fantasztikusak és ugyanolyan fanatikusak mint én, és ez tény. Jó lenne, ha a tőkeerős cégek is néha a szívükre hagyatkoznának nem az agyukra.
