Sebastian Vettel a SailGP német nemzeti vitorláscsapat társbefektetője lett. Ez az első látványos megnyilvánulása azóta, hogy 2022 végén visszavonult a Forma-1-ből.
Vettel a tavalyi szezon végén intett búcsúz a Forma-1-nek, hogy több időt tölthessen a családjával, és jobban fókuszálni tudjon olyan társadalmi ügyekre, melyek fontosak a számára.
Most visszatér azonban a versenyzés világába, bár egészen másként, mint azt megszoktuk tőle. Vízen, és nem sofőrként.
Vettel a kétszeres olimpiai bronzérmes vitorlázó Erik Heil, a brazil származású aranyérmes olimpikon Kahena Kunze és a csapattulajdonos Thomas Reidel összefogásával egy német csapatot indít a SailGP-ben, amelyet a tengerek F1-jének neveznek.
A SailGP-ben az országok a világ számos pontján versenyeznek szélhajtású F50-es katamarán hajókkal. A negyedik szezon a tervek szerint június 16-án kezdődik Chicagóban.
Vettel nagyban részt vesz majd a német csapat irányításában.
„Nagy potenciált látok abban, hogy a SailGP a negyedik szezonját kezdi meg, ráadásul először egy német csapattal” – nyilatkozta Vettel az Express Sportnak.
„A vitorlázók és a Forma-1 között régóta léteznek párhuzamok. A hajók lenyűgözőek, a vízen pedig hihetetlenül nagy a sebesség.”
„A versenyek izgalmasak, és örülök, hogy egy motivált, fiatal vitorlázókból álló csoporttal a közelükben lehetek. Ráadásul a sorozat nemcsak a szélenergiát használja, hanem arra is törekszik, hogy új mércét állítson fel a fenntarthatóság terén a sportban.”