fbpx

A Mercedes győztes versenyzőjének nem szóltak, hogy vége a futamnak

Szombaton sor került az F1 Academy 2024-es első versenyhétvégéjének második versenyére, amely szintén 30 perces volt.

A pole-ból a tegnapi győztes, Doriane Pin (Mercedes, PREMA) indulhatott, míg a második rajthelyet Abbi Pulling (Alpine, Rodin) foglalta el, míg a második sorban Maya Weug (Ferrari, PREMA) és Lola Lovinfosse (Rodin) várta a lámpák kialvását.

A rajt után az élen nem változott a sorrend, Nerea Martí (Campos) azonban jó ütemben rajtolt és átvette a negyedik helyet Lovinfossétól.

Hátrébb több csata is kialakult: Chloe Chambers (Haas, Campos) megelőzte Lovinfossét, míg Aurelia Nobelst (ART) például és Bianca Bustamante (McLaren, PREMA) támadta a nyolcadik helyért.

A harmadik körben Lovinfosse megforgott és a pályán maradt a szárnya, így érkezett a biztonsági autó, a mezőny pedig összerázódott. A visszajátszásból kiderült, hogy mikor Lovinfosse próbált visszaállni menetiránnyal megegyező irányba, gyakorlatilag eléfordult Lia Blocknak (Williams, ART), akinek megsérült az autója és ki kellett állni a boxba, de folytatni tudta a versenyt. Hasonlóan tett Tina Hausmann (Aston Martin, PREMA) is. Végül Lovinfosse is a boxban fejezte be a versenyt.

A biztonsági autó távozása után Pulling tapadt Pinre, de nem sikerült előzési pozícióba kerülnie.

Carrie Schreiner (Sauber, Campos) megforgott, épp csak el tudták kerülni a többiek. Ő azonban visszaesett a mezőny végére. Közben a szabadkártyás Reema Juffali a falban végezte, így ismét érkezett a biztonsági autó.

A biztonsági autó távozása után 4 kör volt még hátra. Pulling ismét nem tudott kellően közel kerülni Pinhez, sőt a nyakába kapta Weugot és Martít. Közben Nobels autóját Amna Al Qubaisi (Visa Cash App RB/MP Motorsport) öklelte fel, mire az hátsó szárny nélkül volt kénytelen a boxba hajtani, hogy feladja a versenyt.

Pin előnye az élen hamarosan máris másfél másodpercre nőtt Pulling előtt. A bírák pedig vizsgálni kezdtek egy esetet, mi szerint a biztonsági autós fázis alatt Amna Al Qubaisi megelőzte Bianca Bustamantét.

A versenyt végül ismét Pin nyerte, Pulling és Weug előtt. A leintés után szokatlan dolgo történt, ugyanis a győztes továbbra is tartotta a versenytempót, és tett még egy kört. Majd mikor rádión megkérdezték tőle, hogy mit csinál, jelezte, hogy elfelejtett neki szólni a csapat, hogy már egyszer leintették.

FRISSÍTÉS:

Elvették Pin győzelmét az extra köre miatt, az Alpine versenyzője a győztes!