Jelentőségteljes kamerába nézések, nagy szavak, megjátszott rácsodálkozások, előre megírt beszélgetések… Ez a Drive to Survive 5. évada. Alternatív valóság született?
Mikor debütált a sorozat, mindenki ámulattal nézte, csodáltuk a fantasztikusan vágott, látványos jeleneteket, és talán még fel sem tűnt, ha sánított valami a „sztoriban”. Vagy legalábbis nem akartuk, hogy feltűnjön.
Aztán ahogy teltek az évek, egyre látványosabbá vált, az ami egyébként evidens: hogy a show kedvéért olykor beáldozzák kicsit a valósgot. Az ötödik évadra világossá váltak a jól bevett sémák, a kötelező elemek, hogy ki milyen színészkaraktert kapott a rendezőktől.
Alonso is megmondta: „Kellenek a hősök és az anti-hősök.”
Alapkelléke a sorozatnak Will Buxton is, aki egyes jelenetek, történések után próbálja a néző szájába rágni, hogy mi is történt. Bár leginkább csak közhelyeket dobál és elképesztő színészi készséggel csodálkozik rá látványosan nagyjából még arra is, hogy az autóknak négy kerekük van.
Egyik alkalommal azt mondta, hogy mindenki nyerni akar Monacóban, főleg azok, akik bizonyítani akarnak a csapatuknak… Mert van olyan, aki nem akar?
Az évadot az „újrahasznosítás” jellemzi, noha mikor Sebastian Vettel az elmúlt években ennek fontosságáról beszélt, nem éppen így értette.
Mintegy „az előző rész tartalmából” jelleggel, rögtön az elején visszatekintünk a 2021-es szezon végének drámájára. Wolff kiakadására, a Red Bull örömére, stb. Ami így 2023 elején nézve már talán több, mint unalmas. De hát azt szokás mondani, hogy egy videónak kulcsfontosságú az első pár másodperce, mert az fogja meg a nézőt. Oda kell a feszes vágás és a dráma, a túlzás. Ezt sikerült is teljesíteni.
Idén számomra nagyon szembeötlő (vagy inkább fülbe) volt a káromkodás. Olyan feszes tempóban voltak egymás után vágva az egész évadban a káromkodások, hogy azt a hatást kelti, mintha a teljes mezőny, a versenyzőktől kezdve a csapatfőnökökön keresztül, mindenki ilyen egybites lenne, hogy megállás nélkül káromkodik. Pedig nyilván nincs így.
A dráma fokozását szolgálja, hogy a történések nem lineárisan zajlanak. Ez egyben azt is eredményezi, hogy az új rajongók kevéssé fogják átlátni a lényeget, az ok-okozati összefüggéseget, hogy mi mi után következett.
Az időbeli ugrálásnak köszönhetően egy-egy jelenet többször is újra lehetett hasznosítani, különös tekintettel a balesetekre, ütközésekre.
Ahogy Toto Wolff nagyon helyesen megfogalmazta: „Ez nem dokumentumfilm. Ez inkább Top Gun, mint dokumentumfilm.” Bár még a Top Gun is linárisabb és követhetőbb, az időbeli visszatekintések jól elkülöníthetőek benne…
A delfinezésről szóló csapatfőnöki vita kapcsán, mely leginkább a Wolff-Horner-Binotto háromszögre koncentrálódott, a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner még maga is megjegyezte, hogy olyan volt, mintha színház lenne. Lehet, hogy igaza is volt.
A színészkedést több jelenet is egyértelműen mutatja. Például mikor Otmar Szafnauer és Zak Brown bevonul az „invite only” szobába, de az ajtó „véletlenül” nyitva marad, hogy a kamera pont belásson, és kristálytisztán hallatszódjon, hogy mit beszélnek. Vagy az, mikor Christian Hornert ex-Sprice Girl felesége világosítja fel – épp akkor, mikor otthonukban forgat a Netflix -, hogy Piastri közölte, hogy nincs szerződése az Alpine-nal. Bizonyára nem tudott róla korábban…
Az a legnagyobb bajom ezzel a Drive to Survive-val, hogy mikor az első évad forgott, és még senki nem tudta, mi fog kisülni belőle, jó eséllyel, de legalábbis jobb eséllyel láttatta mindenki a valságot. Aztán így az ötödikre mindenki színésszé vált. Ki jobbá, ki rosszabbá, de színésszé. Ez pedig azt eredménye, hogy mikor épp aktív egy szezon, és csak zajlanak a történések, a nyilatkozatok, már akkor sem lehetünk benne biztosak, hogy abból mi igaz, és mi csak játék a kameráknak. A Drive to Survive alternatív valóságot teremtett…
Virít benne, hogy a kamaszlányok megnyerése a sorozat egyik fő célja, hiszen mindenképp szerepelnie kellett a sorozatban több versenyző félmeztelenkedésének és hangsúlyozni kellett, hogy év elején Lando Norris becsajozott (bár ez már elmúlt).
Alapvetően tudnám élvezettel nézni és nem felakadni a hiányosságokon és túlzásokon. Pont azért, mert láttam a valós szezont, és megannyit előtte, így érzékelhető, hogy mi az, ami nem egészen úgy volt a vakóságban, meg lehet mosolyogni. Emellett pedig meg lehet nézi a sorozatot élvezettel, épp úgy, mint bármilyen más filmet vagy sorozatot a streaming szolgáltatókon.
Ami miatt nem tudom ilyen kényelmesen nézni, az az, hogy mostanra már tudom és látom, hogy a sorozat mennyi új rajongót generál. Ez tök jó. Lenne… Azonban azok a rajongók, akik ezt a sorozatot látják először a sportból, élből tévútra kerülnek, és megrekednek a felszínes, gyakran téves információknál.
Többször elhangzott az is, hogy az idei (2022) autók „radikálisan mások”, mint a korábbiak, de egy szó sem hangzott el arról, hogy ez miben nyilvánul meg. Ha olyan célközönségre lőnek, akik eddig nem követték az F1-et, ez némi magyarázatra szorult volna szerintem. Hiszen egy F1-et korábban nem követő számára a 2022-es F1-es autók „ugyanolyanok”, mint bármely másik versenyautó…
És aztán „csodálkozok”, hogy az új rajongók megnyilvánulásaitól elpattannak az agysejtjeim… Tisztelet a kivételnek, aki valóban beleássa magát a spotba, nem csak TikTokon okoz az összes többi rajongónak kínos érzetet. De sajnos a kivételek kevésbé láthatók.
Tök jó lenne ez a sorozat, ha nem pont a vadiúj közönség lenne a fő célcsoport, akik még semmit nem tudnak a sportról. Szóval én azt javaslom, hogy úgy kell ezt nézni, mint bármi más filmet/sorozatot. Tudva, hogy ez egy műsor, nem pedig a 100% valóság. És utánajárni a dolgoknak, mielőtt egy-egy szereplőt beteszünk egy skatulyába.
