fbpx

A második gokart óra: Szórakozás, de leginkább önismeret

Megvolt a második gokart órám, és kezdem azt hinni, hogy ez nemcsak új hobbi, hanem önismereti utazás is. Amellett, hogy ismételten megkaptam a szokásos adrenalin és dopamin fröccsömet, megint sok mindenen elgondolkodtatott.

Az előző alkalommal már talán utaltam rá, hogy nem csinálok félszívvel dolgokat, úgyhogy nyilván az első óra után azonnal elkezdtem nézelődni és rendeltem magamnak egy sisakot. Így a második alkalomra már a cuki virágos sisakommal a hónom alatt érkeztem, amivel végigparádéztam a metrón és egy buszon is, és iszonyúan vagánynak és szexinek éreztem magam tőle.

Mindenesetre, megérkezéskor nagy lelkesedéssel húztam a fejemre is és ezúttal csak 3 kör bemelegítést tartottunk, mert ott folytattuk, ahol abbahagytuk: az első kanyar javítgatásával. Lassan, de fokozatosan sikerült fejlődni – ez volt az érzésem is, de visszanézve a videókon is látszott, ahogy kezdek belejönni.

Utána megálltunk egy kis beszélgetésre, és igazából szinte már kínosnak is érezhetném, hogy mennyire sokat kérdezek, mert minden érdekel. Mivel nem tudtam befogni a számat (nem is akartam), kaptam egy gyors oktatást a gumikopásról, meg nyomásról, meg hasonlókról, és azt hiszem, ez is az egyik dolog, amit szeretek a gokartozásban, meg az egész autós rajongásban. Nagyon-nagyon mélyen le lehet menni a részletekbe, hogy megértsek valamit, és szinte végtelen mennyiségű apróság van, amit a tudásszomjam imád.

Fotó: Riesz Mircsi

A másik, amit szeretek benne, hogy teljesen az enyém. A legtöbb dolog, ami mostanában érdekel, nagyjából visszavezethető gyerek- vagy tinikoromra, de be kell valljam, azon kívül, hogy anyukám büszkén meséli a „Mircsike 3-4 évesen kisautót vezetett a majálison” sztorit, nagyjából nulla kötődésem volt az autókhoz. Most viszont a lelkesedésem olyan mértékben visz, hogy nem nagyon tudok szemben úszni az árral, és a legautentikusabb énem jön ki belőlem. Amit gondolok, érzek, ahogy vagyok, és ettől szabadnak érzem magam.

Visszatérve az élménybeszámoló részre:

miután megbeszéltük a gumikat, csapattam tovább, és kezdtem azt hinni, hogy a bemelegítés utáni “éles” körök meg vannak átkozva, mert olyan rosszul mentem, mint még életemben soha – némi dodzsem utóérzésem is volt, amikor több ponton próbáltam átrendezni a gumifalat. Meg lettem nyugtatva, hogy ne zavartassam magam, nem történt semmi, folytassam csak, ahogy eddig (de lehetőleg inkább jobban – ezt csak én tettem hozzá gondolatban), úgyhogy így tettem és lassan kezdem azt érezni, hogy néha már egészen jól is sikerül. Közben a bólyák által körberakott pálya egyre-egyre szűkült, hogy a megfelelő íven haladjak.

Pont amikor kezdtem belejönni, akkor vége lett a sessionnek, de úgy döntöttem, hogy tudok ennél még jobbat, úgyhogy még mennék (lám, mit tesz az emberrel a normál mennyiségű alvás), de már csak azért, hogy jól érezzem magam. Semmi elvárásom nem volt magammal szemben és ennek az lett az eredménye, hogy a múltkori átlag időmhoz képest megint sikerült kb. 3 másodpercet javulni. 3 másodpercet! Ráadásul az összes körben nagyjából konzisztensen hasonlókat teljesítettem. Most már biztos lehetek benne, hogy a „nyomás alatt jól teljesítenek”, és a „nyomás nélkül jól teljesítenek” csoportok közül melyikbe tartozom.

Az alkalom végén még megkaptam az első, csapatos gokartozásunk eredményeit, meg a mostani utolsó session eredményeit, és örömmel konstatáltam, hogy a mostani átlag időm is jobb volt, mint a csapat akkori legjobb ideje. Eredetileg valami olyasmi volt a célom, hogy ha csapattal megyek, akkor lehetőleg ne az utolsó legyek, se az utolsó előtti, se az azelőtti – úgy tűnik, hogy ez elég jól halad.

Időközben viszont vérszemet kaptam, és most már igazából az motivál, hogy még jobb és jobb legyek. Egyébként az egyik kör alatt volt egy bevillanásom, hogy kezdtem megérteni Alonso kompetitívségét (a dokusorozata miatt jutott pont ő eszembe, mert ott nagyon sokat beszél arról, hogy mennyire fontos neki, hogy nyerjen mindig mindenben), amivel eddig nem igazán tudtam azonosulni.

Nagyon sokat ad nekem ez a sport. Miközben jól érzem magam, egy önismereti utat is bejárok, és nagyon foglalkoztat az is, hogy hány másodpercet lehet még lefaragni a jelenlegi időmből, de az is, hogy eközben miket fogok megtanulni magamról.

Tudtad, hogy ilyet is lehet? A Red Bull főhadiszállásán néztem a hazai versenyüket!