A Mercedes Forma-1-es csapatát ezüst színben ismertük meg, majd volt fekete is, most azonban egy újabb színt kap a hétvégi Szingapúri Nagydíjra, méghozzá zöldet!
Az apropó az, hogy a csapat főszponzora, a Petronas 50. születésnapját ünnepli. Ez alkalomból a csapat egyedi festéssel, smaragdzöldben fog körözni a Marina Bay utcáin. A szín megjelenik majd az autók első szárnyán és oldaldobozán, felváltva a szürke jelentős részét.
„A PETRONAS-szal való partnerségünk a legrégebb óta tartó és még mindig erős, és minden vállalat számára hihetetlen mérföldkő, ha eléri az 50. évfordulóját” – mondta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke.
„Ez a festés ezért nemcsak az 50. évfordulójukat ünnepli, hanem tükrözi a PETRONAS fontosságát a csapatunk történetében, és tiszteleg a közös utunk előtt.”
Mivel a vállalat központja a szomszédos Malajziában, Kuala Lumpurban található, a Szingapúri Nagydíjat jelölték ki az ünneplésre.
Az 1974-ben alapított PETRONAS a világ egyik vezető olaj- és gázszolgáltató vállalata, mely 2010 óta partnere a Mercedes csapatnak.
„A festés hihetetlenül jól néz ki. Alig várom, hogy láthassam az autón a garázsban, és aztán pénteken a volán mögé ülhessek” – mondta Lewis Hamilton.
„Megtiszteltetés, hogy egy ilyen fontos versenyen ünnepelhetjük ezt a mérföldkövet és a közös utunkat.”
George Russell hozzátette: „A dizájn ragyogóan néz ki, és fantasztikus tisztelgés egy ilyen mérföldkőnek számító eredmény előtt.
„Nagyszerű, hogy az otthonukhoz legközelebbi versenyen ismerhetjük el a kapcsolatunk fontosságát.”
Az ünneplés nem csak Szingapúrban marad. Toto, Lewis és George a vasárnapi nagydíj után Kuala Lumpurba utazik, hogy az ünnepségeket a jövő héten is folytassák.