fbpx

Brad Pitt F1-es filmjének vendéglátóegységében nem látják szívesen a vendégeket

Az elmúlt hétvégén, Silevrstone-ban a Forma-1-es versenyzőkön kívül a fiktív APX GP is a figyelem középpontjába került.

A készülő Forma-1-es film, melynek címe „F1”, egyik főszereplője pedig Brad Pitt, több alkalommal forgatott/forgat valós versenyhétvégén. Például a Brit Nagydíjon is. A filmet igyekeznek minél valósághűbbé tenni, ezér is forgatnak versenyhétvégéken, alkalmaztak valódi versenyautókat, melyeket Pitt is maga vezetett. Így aztán az igazi F1-es csapatokhoz hasonlóan az APX GP is saját vendéglátóegységgel volt jelen a paddockban. Bár a neve vendéglátóegység, valójában nem látták szívesen a vendégeket.

A sajtó képviselőit alapvetően fogadni szokták ezekben a létesítményekben, ebben azonban az APX GP nem követte a „hagyományokat”. Erről egy finn sportújságíró, Janne Oivio számolt be az Ilta-Sanomat weboldalán.

„A Ferrari, a McLaren és a Mercedes ajtaja ugyanolyan barátságos(an nyitva áll a sajtó előtt), mint a Haasé vagy a Williamsé” – írja. „A létesítmények előtt álló embereket gyorsan kiszúrják, és hamarosan valaki megkérdezi, hogyan tud segíteni. Egy üdítőt vagy egy csésze kávét kínálnak mindenkinek, aki kér.”

„Szóval semmi okunk azt gondolni, hogy nem lehet beugrani az APX GP egységébe, és megnézni, hogy a filmben szereplő Sonny Hayes, azaz Pitt, vagy a rendező Joseph Kosinski vagy a Pitt fiatal csapattársát, Joshua Pearce-t alakító Damson Idris nem iszik-e bent egy csésze forró italt.”

Azt azért tegyük hozzá, hogy ez eleve naiv gondolat volt az újságíró kollégától. Evidens, hogy nem fognak csak úgy beengedni csevegni és együtt kávézni a színészekkel. Ez még a versenyzők esetén sem ilyen egyszerű.

„Amikor belépek az ajtón, a bent lévők azonnal bámulni kezdenek” – folytatta az élménybeszámolót.

– Ön is a film stábjához tartozik? – kérdezi szigorúan az ajtóban álló biztonsági őr.”

„Az újságíró munkakörének megadásával válaszolva a kérdésre a biztonsági őr arckifejezése még feszültebbé válik.”

Bár úgy tűnik, a szerzőt meglepte, valójában cseppet sem meglepő választ kapott.

– Magának nincs joga itt tartózkodni – ismertette biztonsági őr a lehetőségeimet.”

„Az is hamar kiderült, hogy az épületet nem azért hozták az F1-es paddock végére, hogy például a sajtónak válaszoljanak a filmmel kapcsolatos kérdésekre, és egyéb PR-célja sincs.”

– Ha a filmkészítőknek van valami bejelenteni valójuk a filmmel kapcsolatban, akkor a médiát biztosan tájékoztatni fogják – ez a válasz.”

„Egy segítő kéz aztán a kijárat felé vezeti az embert.”

Bár világos, hogy Oivio panaszkodni szeretett volna a cikkével, ezt a panaszát nem igazán érezzük jogosnak. Valahányszor F1-es versenyhétvégén forgat a stáb, ezzel kapcsolatban szigorú utasításokat kapnak a sajtó képviselői is. Ők nem valós F1-es csapat, ők egy stáb, a vendéglátóegységük pedig nyilvánvalóan díszlet és/vagy forgatási helyszín. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között nem sajtókérdésekre fognak válaszolni, hiszen azzal a lehetőséggel mindenki élni akarna, így még most ott lehetnének és válaszolgathatnának a kérdésekre…

Itt a Brad Pitt-féle F1-es film első előzetese!

Forrás :