fbpx

Megválasztották az „Évszázad versenyautóját”!

A MotorSport Magazine az egyik legrégebbi autósporttal foglalkozó médiumok között. Fennállásának 100. évfordulóját ünnepli, ez alkalomból pedig nagyszabású szavazást tartottak. A közönségszavazáson az dőlt el, hogy melyik versenyautó kapja az „Évszázad versenyautója” kitüntető címet.

Közel tízezer szavazat alapján született meg a győztes, az eredményt pedig július 2-án a londoni The Dorchesterben megrendezésre került gálán hirdették ki.

A jelölt autók (minden évtizedből egy) az alábbiak voltak:

1920-as évek – Bentley Speed Six:

Az autó, amely a brit motorsportot feltette a térképre.

Embed from Getty Images

1930-as évek – Mercedes W154 „Silver Arrow”:

A háború előtti Grand Prix-k mérnöki munkásságának csúcsa.

Embed from Getty Images

1940-es évek – Ferrari 166:

A Le Mans-i, Targa Florio és Mille Miglia győzelmek berobbantották a Ferrari népszerűségét.

Embed from Getty Images

1950-es évek – Jaguar D-type:

A háború utáni formatervezés remekműve, amely újradefiniálta az esztétikát és a teljesítményt.

Embed from Getty Images

1960-as évek – Lotus 49:

Colin Chapman forradalmi tervezése új utat nyitott a Forma-1-es autók tervezésében, és elavulttá tette a versenytársakat. Az innovatív mérnöki munka öröksége.

Embed from Getty Images

1970-es évek – Porsche 917:

A hosszú távú versenyek meghatározó alakja. Mérnöki csoda, amely a teljesítmény határait feszegette, kétszer be is betiltották!

Embed from Getty Images

1980-as évek – McLaren MP4/4:

Korszakalkotó Forma-1-es autó, amely 1988-ban 16 versenyből 15 győzelmet aratott.

Embed from Getty Images

1990-es évek – Subaru Impreza:

Egy ralilegenda, amely ikonikus kék fényezésével és arany kerekeivel túlmutatott a sportágon. Egy korszak szimbóluma, amely a raliautók rajongóinak egy egész generációját inspirálta.

Embed from Getty Images

2000-es évek – Audi R8 LMP:

Megváltoztatta a hosszú távú versenyek világát; megbízhatóságáról, üzemanyag-hatékonyságáról és könnyű karbantarthatóságáról ismert.

Embed from Getty Images

2010-es évek – Red Bull RB9:

Egy rekordot döntögető Adrian Newey tervezte autó, Sebastian Vettel kezében, 19 futamból 13 győzelemmel. Az élvonalbeli aerodinamika és a mérnöki kiválóság megtestesítője.

Embed from Getty Images

A szavazás végül az a Lotus 49 lett, amelyet mi magunk is megválasztottunk volna. Sőt Motorsportol.hu színeit is az arany-piros Lotus 49 inspirálta.

A MotorSport Magazine díját Clive Chapman (Colin Chapman, a Lotus tervezőjének fia) és Bob Dance, a Team Lotus egykori szerelője vették át.

 

Tudtad, hogy régen előírták, hogy milyen színűek legyenek a versenyautók?