fbpx

Verstappen és Norris kiakadt azon, hogy nem büntették meg jobban Leclerc-t

Max Verstappen bosszúsan súgta meg Lando Norrisnak, milyen szankcióval illeték Charles Leclerc-t.

A Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzésén a monacói versenyző a McLaren brit pilótájának autójával ütközött. Ám az esetet a stewardok nem minősítették ,,veszélyesnek”, így a Ferrari versenyzője csak megrovást kapott.

,,A 16-os rajtszámot viselő versenyző azt állította, hogy 4-es rajtszámmal ellátott társa akadályozta őt az 5-ös kanyarban, ami felzaklatta őt. Ezután félbe szakította a gyors körét, miközben megpróbált letérni az ideális ívről a 7-es kanyarban. Autója helyzetetét rosszul ítélte meg, ezért enyhén neki koccant a 4-es rajtszámot viselő versenygépnek. Az eset szándékosságát elvetve a versenyfelügyelők úgy határoztak, hogy ugyan a 16-os rajtszámmal ellátott pilóta mozdulata nem volt veszélyes, de szabálytalannak minősül, így a precedensnek megfelelően megrovásban részesül” – áll a hivatalos közleményben.

Ám az időmérő után a holland versenyző odalépett a 24 éves pilótához, és elújságolta neki mivel sújtották Leclerc-t. Verstappen és Norris nem akarták elhinni, hogy ellenfelük ennyivel megúszta a dolgot.

Verstappen: ,,Elég őrült dolog, hogy csak megrovást kapott (Leclerc)!”

Norris: ,,Ezt kapta?”

Verstappen: ,,Igen, csak egy megrovást!”

Norris: ,,Az egész első szárnyam elba**ódott!”

Verstappen: ,,Tudom, ez őrület!”

Leclerc később elismerte rosszul mérte fel a helyzetet:

,,Igen, nos úgy érzem, hogy a helyzet nagyon egyszerű. Lando kihajtott a boxutcából, én pedig mögötte jöttem és gyors körön voltam. Amikor ő visszavett, én is visszavettem. Fékeztem, mellé értem és rosszul mértem fel a helyzetet. Jobb oldalon voltam és nem akartam akadályozni a mögöttünk jövő autókat. Kicsit középre mentem, és nagyon mérges voltam. A tükröt néztem, hogy ne akadályozzak senkit, majd ezután összeértünk. Inkább félreértés volt, mint bármi más.”

Forrás :