fbpx

Verstappen kijelentése miatt aggódhatnak a riválisok?

Max Verstappen úgy véli, ha sikerül megoldást találni az autó egyik gyenge pontjára, Red Bulljának teljesítménye jelentősen javulni fog, még idén.

Verstappen a Kanadai Nagydíjat megnyerte ugyan, de a verseny előtt ez közel sem volt egyértelmű. Talán még a Red Bullt is meglepte, mivel az RB20-asnak nem fekszik a rázóköveken való „átugratás”.

Most bizakodhat a regnáló világbajnok, hiszen nyert egy olyan pályán, amin nem ő volt a favorit, miközben a következő versenypálya, a Spanyol Nagydíj helyszíne a papírforma szerint jobban kedvez majd a Red Bullnak.

„Remélem” – reagált a holland a spanyol esélyekre. „Az elmúlt néhány futam elég nehéz volt, de nem csak nehéz, hanem túl sok probléma is volt, az egész hétvégén. Szóval egy tisztább hétvégére van szükségünk.”

„Még a mostani versenyen [Kanadai Nagydíj] is sokat küszködünk a rázókövekkel és a huplikkal. Szóval határozottan van egy terület, amin dolgozhatunk, és határozottan elég nagyot tudunk javítani az autón, ha ezt kézben tudjuk tartani.”

Ha pedig az éllovas versenyző autója még tud javulni, az aggodalomra adhat okot a McLaren, a Ferrari és a Mercedes számára.

„Tudjuk, hogy ez [a kerékvetők használata] egy gyenge pont, és azt is tudom, hogy gőzerővel dolgozunk rajta, hogy megpróbáljuk kijavítani” – mondta Verstappen.
„Tényleg úgy érzem, hogy ez jelenleg elég nagy teljesítménykorlátozás számunkra.”

„Természetesen olyan pályákat is várok, ahol nem igazán kell túl sok rázókővel vagy túl sok huplival vennünk.”

„Már most is láthatod, eddig minden hétvégén… Egyes csapatok egy kicsit erősebbek bizonyos pályákon, és azt hiszem, ez bizonyos szempontból persze nagyon izgalmassá teszi az egészet.”

„Majdnem meghalt” – mondta Verstappen, de Russell megnyugtatta

Forrás :