fbpx

Alonso: Ez egy olyan nap volt, ahol minden rosszul ment

Igencsak lehangolt volt az Emilia Romagna Nagydíj időmérője után Fernando Alonso. Az Aston Martin versenyzője az utolsó, huszadik helyen zárt.

A kétszeres bajnok már a harmadik edzésen is szenvedett, aminek a vége egy autótörés lett. Ezután jött az időmérő edzés, ahol a Q1-ben szintén hibázott, autót ugyan nem tört, de végül a körideje nem volt elég arra sem, hogy egy valakit megelőzzön.

Végül azonban a 19.helyről rajtolhat majd, mivel Logan Sargeant leggyorsabb körét elvették, mivel elhagyta a pályát négy kerékkel. A kvalifikáció után meg is kapta a kérdést, hogy mennyire volt nehéz ma vezetni az Aston Martint.

„Elég nehéz volt. Hiányzott ma néhány kör, emiatt egy kis plusz üzemanyagot raktunk az autóba. Végül a legjobb köröm a legelső köröm lett, amikor sok üzemanyag volt az autóban. Szóval azt hiszem, hogy van még tempó bennünk, de ez egyike volt azoknak a napoknak…”

„Azon napoknak, amikor minden rosszul ment, remélhetőleg Monacoban már jobb hétvégénk lesz.” – ismerte el őszintén.

Verstappen a pole-ban, de 0,1 másodpercen belül van a top3!

Forrás :