fbpx

Newey utalt rá, hogy még eltöltene pár évet a Forma-1-ben

Nem csitul az Adrian Newey-téma. Mióta kiderült, hogy az F1 tervezőzsenije távozik a Red Bulltól, mindenki azt találgatja, hogy végleg visszavonul-e, vagy ha nem, akkor melyik csapat tudja megnyerni magának. Most azonban ő maga ismerte el, hogy fontolgatja, hogy pár évet még lehúz a Forma-1-ben egy másik csapatnál.

Az Eddie Jordan által az Oyster Yachts számára készített interjúban arról kérdezték, hogy mit fog csinálni a Red Bulltól való távozás után.

„Ez egy népszerű kérdés jelenleg” – felelte mosolyogva.

„Azt hiszem, erre a legegyszerűbben úgy lehet válaszolni, hogy ha 15 évvel ezelőtt lettem volna 65 éves és akkor megkérdezték volna tőlem, hogy komolyan fontolgatom-e, hogy csapatot váltok, máshová megyek, és még négy, öt vagy akárhány évet teljesítek, akkor azt mondtam volna: ‘Teljesen megőrültél’.”

„Azt hiszem, több dolog is történt egyszerre. Apámnak, aki állatorvos volt és nagy autórajongó, volt egy kis műhelye esztergával, marógéppel és egyebekkel. Mindig bütykölt, mindig módosította az autóit, és játszott velük. Gondolom, ez nyilvánvalóan rám is átragadt.”

„Mindenesetre 60 évesen nyugdíjba akart menni. Félnyugdíjba vonult 62 évesen, anyámmal felköltözött Yorkshire-be, majd 65 éves koráig helyettes (állatorvos) volt, aztán teljesen nyugdíjba ment. Ő egy kicsit… ha őszinte akarok lenni, kissé érzelmes kimondani, de a nyugdíjas éveiben egy kicsit elvesztette az útját.”

Aztán Newey így folytatta: „Aztán két olyan ember, akiket most a legjobban tisztelek, Bernie [Ecclestone] és Roger Penske, mindkettőjüket megkérdeztem: ‘Mi a titkod?’.”

„Ők csak mentek és mentek, és a korukhoz képest fenomenálisan mozgékonyak, mentálisan és fizikailag is.”

„Mindketten azt a régi dolgot mondták, hogy az agy olyan, mint egy izom, edzésre van szüksége, ezért folyamatosan ezt kell csinálnod.”

„Őszintén szólva, én már nyolc-tíz éves korom óta az autóversenyzésben akartam dolgozni, mint tervező, és elég szerencsés voltam ahhoz, hogy beteljesítsem ezt az ambíciót, hogy megkaptam az első munkát, és azóta is ebben vagyok.”

„Igazából minden nap csak egy bónusz volt, imádom, amit csinálok, úgyhogy azt hiszem, valamikor majd egy kicsit szabadságra megyek. És ahogy Forrest Gump mondta a hosszú futása végén: ‘Most egy kicsit fáradtnak érzem magam’, de valamikor valószínűleg újra nekivágok.”

„A Miami Nagydíj furcsa volt, mert ott voltam, ott voltam [a Red Bull-lal] egy stratégiai funkcióban, ezért voltam a boxfalnál. De nem vettem részt semmilyen mérnöki döntésben, vagy mérnöki megbeszélésen, alapvetően csak a sajtónak voltam ott.”

„Nem ez az, ami miatt [reggelente] felkelek. Soha nem gondolkodtam ezen… Soha nem gondoltam, hogy ez nagy hír lenne, hogy teljesen őszinte legyek, soha nem gondoltam erre. Az, hogy benne volt az összes lapban, a tévében, meg minden, szinte sokkolt egy kicsit.”

A McLaren első embere szerint Newey még nem végzett a Forma-1-gyel

Forrás :