fbpx

A második edzést is Leclerc húzta be, míg Hamiltonra többen is panaszkodtak

Az Emilia-Romagna Nagydíj második szabadedzésén hamar kirajzottak a versenyzők a pályára.

Alig 10 perc elteltével Yuki Tsunoda állt az élre, de nem sokáig élvezhette, hogy a neve a tabella tetején szerepelt.

A két Williams volt az egyetlen amely nem küldte még pályára autóit.

Pierre Gasly megforgott, az élre pedig a Ferrarik álltak, Charles Leclerc – Carlos Sainz sorrendben. Bár nem sokkal később előbbi a szervóra panaszkodott, kérte a csapatot, hogy ellenőrizzék. Feltehetően azonban nem volt vele gond, mivel pár perc múlva tovább javított saját köridején.

Alex Albon csak a 23. percben lépett pályára, ám Sargeant továbbra is a garázsban várakozott, egészen az egyórás gyakorlás féltávjáig.

Miután az edzés elején Fernando Alonso panaszkodott arra, hogy Lewis Hamilton feltartotta, később Max Verstappen integetett emiatt a hétszeres világbajnoknak. Azonban ezeket az eseteken kívül több más, más versenyző általi feltartás is történt.

Verstappen az első szabadedzéshez hasonlóan most is meglátogatta a kavicságyat, és Sainz is túlfutott a pályán, de nem történt baleset.

A leggyorsabb Leclerc maradt, ő zárt az élen, Piastri és Tsunoda előtt.

Végeredmény:
# Versenyző Csapat Köridő Diff. Körök 
1 Charles Leclerc FERRARI 1:15.906 28
2 Oscar Piastri MCLAREN 1:16.098 +0.192 29
3 Yuki Tsunoda RB HONDA RBPT 1:16.286 +0.380 31
4 Lewis Hamilton MERCEDES 1:16.297 +0.391 28
5 George Russell MERCEDES 1:16.311 +0.405 31
6 Carlos Sainz FERRARI 1:16.423 +0.517 29
7 Max Verstappen RED BULL RACING 1:16.447 +0.541 22
8 Sergio Perez RED BULL RACING 1:16.552 +0.646 24
9 Nico Hulkenberg HAAS 1:16.826 +0.920 27
10 Fernando Alonso ASTON MARTIN 1:16.838 +0.932 28
11 Daniel Ricciardo RB 1:16.967 +1.061 31
12 Lando Norris MCLAREN 1:16.980 +1.074 29
13 Lance Stroll ASTON MARTIN 1:16.991 +1.085 25
14 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 1:17.008 +1.102 30
15 Pierre Gasly ALPINE 1:17.064 +1.158 31
16 Valtteri Bottas SAUBER 1:17.088 +1.182 27
17 Kevin Magnussen HAAS 1:17.129 +1.223 31
18 Alexander Albon WILLIAMS 1:17.135 +1.229 22
19 Zhou Guanyu SAUBER 1:17.606 +1.700 27
20 Logan Sargeant WILLIAMS 1:17.848 +1.942 2

 

Leclerc és a Ferrari nyitott az élen Imolában