fbpx

Schumacher-sapkájával motiváltak adakozásra az ukrán hadsereg számára

Michael Schumacher 2002-es világbajnoki címet ünneplő baseball sapkája, több mint 40 ezer dollárt hozott az ukrán hadsereg számára.

Még szeptemberben indított nyereményjátékot az ukrán motorsport szövetség gokart bizottságának elnökhelyettese Olexandr Petrenko. A kampány célja az volt, hogy hétmillió ukrán hrivnyát gyűjtsenek össze, amivel egy „elf” típusú harci drónt tudtak volna beszerezni a második nemzetközi védelmi légió javára.

A játék lényege, hogy minden 200 hrivnya adományért járt egy tombolajegy, amivel egy sorsjátékon lehetett résztvenni, ahol Schumacher 2002-es ünnepi sapkáját kapta meg a szerencsés. Értelemszerűen minél több pénzt adományozott valaki, annál többször került bele a neve kalapba, vagyis nagyobb eséllyel nyert.

A sapkát végül egy vonovakhtai lakos, Gennadiy Lobas nyerte meg, aki csupán egyszer adományozott 200 hrivnyát, így a minimális esélye ellenére megnyerte a fődíjat.

A kampány során végül „csak” 1,5 millió hrivnya gyűlt össze, így egy olcsóbb, GOR típus katonai drónt tudtak beszerezni a légió számára.

Nem állnak meg ennyinél, szeretnék mindenképp megszerezni a fejlettebb drónt, így továbbra is várják az adományokat, illetve reménykednek benne, hogy a megrendelésük elbírálásáig összetudják szerezni az előleghez szükséges pénzösszeget. A sapkát elnyerő Lobas kijelentette, hogy szeretné elárverezni a relikviát, és a pénzt szintén a drón megszerzésére ajánlaná fel.

Petrenko egyébként Schumacher menedzserének, Willi Webernek az ügynökségétől szerezte meg a sapkát, aki az asszisztensétől, Frank Seiverstől kapta ajándékba. Sieversnek pedig maga Schumacher adta oda, amit alá is írt a 2002-es bajnoki ünneplést követően.

Nehéz döntést hozott meg Michael Schumacher felesége, Corinna