fbpx

Nem sokáig pihenne Newey? Tovább erősödnek a Ferrari-pletykák!

Miután kiderült, hogy a Forma-1 történetének egyik, ha nem a legjobb tervezőmérnöke, Adrian Newey ez év végén távozik a Red Bull Racingtől, azonnal az lett a fő kérdés, hogy mely csapat lesz a következő állomása, melynek megpróbál bajnok autót tervezni.

A Mercedes, az Aston Martin, sőt a Williams lehetősége is felmerült, de a legerősebb elképzelés a Ferrari felé mutat. Ugyanakkor Newey kijelentette, hogy egyelőre nincs semmilyen terve, csak pihenni szeretne, esetleg utazni a feleségével.

Könnyen lehet azonban, hogy ez a pihenés csak pár hónapot jelentene a 65 éves szakember életében, majd a 2026-os szezonra, mikor az új szabályok új és izgalmas kihívást jelentve életbe lépnek, visszatérne az F1-be. Ez utóbbi feltevést erősíti, hogy a szombati sprintverseny előtt a rajtrácson Newey hosszasan nézegette a Ferrari autóját, majd beszélgetésbe elegyedett Piero Ferrarival (a márka alapítójának, Enzo Ferrarinak a fia, egyben a márka jelenlegi alelnöke).

A Sky Sports tudósítója, Craig Slater szerint már meg is kezdődtek a tárgyalások a brit tervező és az olasz istálló között.

„A Ferrari a legvalószínűbb hely” – mondta Slater. „Beszéltem egy tucat emberrel, akik elég jól ismerik Adriant, és olyanokkal, akik kapcsolatban állnak a Ferrarival. És mindannyian úgy gondolják, hogy valóban van rá lehetőség.”

„Adrian, ahogy én tudom, még nem döntötte el, hogy mit csinál majd.”

„Azt tudom, hogy volt egy találkozó, – nem tudom megerősíteni, hogy Fred Vasseurrel-e -, de Adrian találkozott a Ferrari egyik képviselőjével Londonban, hogy megbeszéljék az esetleges odautazást, de még mindig a korai szakaszban vagyunk.”

Ugyanakkor az Aston Martin, amely a pletykák szerint nagy összegű ajánlatot tett le az asztalra Newey számára. Ugyanakkor a legtöbben úgy ítélik, hogy valahogyan nem illene ő abba a csapatba. Annak ellenére sem, hogy volt szoros kapcsolatban a brit márkával, mikor az még a Red Bull partnere volt. Ráadásul ő tervezte az Aston Martin Valkyrie sportautót.

„Valószínűleg az ottani dinamika természete miatt. Úgy értem, ez nagyon is Laurence Stroll projektje” – mondta Slater arra vonatkozóan, hogy miért nem passzolna Newey az Aston Martinhoz.

„Talán nincs meg a történelmi vonzereje a karrierjének ezen szakaszában.”

„Szerintem a Ferrari a legkézenfekvőbb hely, nem?”

Martin Brundle tudósító és egykori F1-es versenyző szerint azonban akár négy csapat is versenyben lehet Newey kegyeiért.

Azonban hangsúlyozta, hogy a szakember megszerzése nem lesz olcsó mutatvány.

„Minden csapat azt fogja mondani, hogy ők nem igazán tárgyalnak vele, mert muszáj [ezt mondaniuk]” – magyarázta Brundle. „A) lehet, hogy nem kapják meg őt, és B) nem akarják felbosszantani a már meglévő technikai személyzetüket azzal, hogy ‘Hé, jó munkát végeztek, srácok, de van valaki, akit nagyon kedvelünk, Adrian Newey’.”

„Szóval mindannyian ezt a játékot fogják játszani.”

„Szerintem aznnak a csapatnak, amelyik fel tudja venni Adrian Newey-t, annak rendelkeznie kell a költségvetéssel és az erőforrásokkal. Nincs értelme alkalmazni őt, ha nincsenek meg a lehetőségei, hogy felhasználja a tapasztalatait, különben csak az idejét és a pénzét pazarolja.”

„Szóval szerintem van még négy másik csapat, amelyik különböző mértékben és különböző tudatossággal keményen nyomul majd Adrian Newey megszerzéséért.”

A tervezőlegenda szerződtetése pedig „kétélű karddal is jár”, ahogy Brundle fogalmazott: „mert ha neked megvan Adrian Newey, egy másik csapatnak nincs, amiért érdemes fizetni neki – csak azért, hogy ne legyen mással”.

Newey hízelgőnek találja Hamilton megjegyzéseit, de…

Forrás :