fbpx

Magnussen megúszta, hogy negyedik büntetést is kapjon szombaton

Kevin Magnussen nem kapott újabb büntetést, miután a stewardok vizsgálatot folytattak ellene a Miami Nagydíj sprintversenyén tanúsított „sportszerűtlen” viselkedése miatt.

Nem sokkal azután, hogy a junior versenyző Oliver Bearman esetleges érkezése kapcsán közölte, hogy ő nem bébiszitter, sikerült a dán versenyzőnek nem éppen rutinos és profi versenyző képét mutatnia.

A Haas versenyzője 35 másodpercnyi időbüntetést gyűjtött össze a szombati sprintfutamon, miközben Lewis Hamiltonnal a nyolcadik helyért csatázott. Emellett három büntetőpontot is begyűjtött, amivel a 12 hónapos időszak alatt már nyolccal rendelkezik.

Letért a pályáról, és a sikán átvágásával előnyre tett szert. Ezen kívül a 11-es kanyarban is leszorította Hamiltont, és össze is ért a Mercedesszel.

Elmondása szerint nem szívesen alkalmazta ezt a „hülye taktikát”, amit azért tett, hogy segítse a csapatát.

E megjegyzéséért Magnussent beidézték a versenybírák a Nemzetközi Sportkódex 12.2.1.L cikkelyének állítólagos megsértése, sportszerűtlen viselkedés kapcsán.

Miután hosszas megbeszélést tartottak Magnussennel és csapata képviselőjével, hogy kivizsgálják, szándékos volt-e, és előnyszerzésre irányult-e a tette, a bírák végül úgy döntöttek, hogy nem tesznek további lépéseket.

A stewardok kifejtették, hogy Magnussen „őszintén elmagyarázta, hogy szerinte joga volt úgy versenyezni, ahogyan tette”, és úgy vélte, hogy „nem szokatlan, hogy egy versenyző úgy próbáljon segíteni csapattársának”, ahogyan ő tette. Továbbá „egyetlen pillanatban sem gondolta, hogy amit tett, az rossz, vagy hogy az bármilyen módon sportszerűtlen lett volna”.

Döntésük meghozatalakor a stewardok úgy vélték, hogy „a sportszerűtlen viselkedés megállapításának mércéje kétségtelenül magas kell, hogy legyen”. Valamint „egyértelmű bizonyítéknak kell lennie a sportszerűtlennek mondható viselkedés szándékára, mivel a sportszerűtlen viselkedés megállapítása súlyos dolog”.

Bár a bírák „nem értettek egyet” azzal, ahogyan Magnussen vezetett, úgy vélték, hogy nem érte el a sportszerűtlen viselkedés szintjét.

A stewardok azonban azt is megjegyezték, hogy a jövőbeni hasonló esetekben mérlegelniük kell, hogy az egyes szabálysértésekért alkalmazott büntetéseket „meg kell-e szigorítani, hogy elrettentsenek az olyan forgatókönyvektől, mint amilyeneket ma láttunk”, és hogy ezt meg fogják vitatni az FIA-val és a stewardokkal.

Magnussen Bearman érkezéséről: Nem vagyok bébiszitter

Forrás :