fbpx

Senna barátnője kérte őt, hogy ne induljon a versenyen – bár hallgatott volna rá!

30 éve, május 1-jén vesztette életét Ayrton Senna Imolában. Akkoriban a hozzá talán legközelebb álló személy barátnője, Adriane Galisteu volt. Az akkor még csak 21 éves modell 13 évvel volt fiatalabb a versenyzőnél.

Galisteu most 51 éves, műsorvezető Brazíliában. A napokban egy Sennáról készült műsorban emlékezett vissza a tragikus napra, mikor elvesztette szerelmét.

„Az Algarve-ban lévő házának nappalijában voltam, és néztem a versenyt. Nem sokkal a verseny kezdete előtt beszéltem vele telefonon, és megkért, hogy menjek ki elé a repülőtérre” – emlékezett vissza a nő az ESPN São Paulo-i stúdiójában.

De sajnos Ayrton már nem érkezett meg a repülővel. A San-Marinói Nagydíjon Williamsével, az imolai pálya Tamburello kanyarjában halálos kimenetelű balesetet szenvedett. Történt ez egy olyan versenyhétvégén, amely előző nap már követelt egy életet: Roland Ratzenberger a kvalifikáción vesztette életét, az előtt egy nappal, pénteken pedig Rubens Barrichello került kórházba, de ő szerencsére túlélte a balesetét.

„Emlékszem, először mondtam neki, hogy ‘ne versenyezz! Ha van valaki, aki nem indul ma, az te vagy’. Erre ő azt mondta: ‘Megőrültél?’ Ez volt az azonnali válasza” – mesélte Galisteu.

Egy korábbi interjúban így fogalmazott:

„Felhívott engem. Nem volt jól. Nem volt rendben fejben. Rubens Barrichello, a jó barátja kórházban volt. Nagyon felzaklatta Roland Ratzenberger halála is, aki szombaton halt meg. Azt mondta nekem: ‘Nagyon szomorú vagyok’.”

„Korábban is láttam őt gyötrődni, de még sosem hallottam olyannak hangját, mint aznap.”

Embed from Getty Images

Ponyva-1: Adriane Galisteu – Szerelmem Senna