Az Alpine F1-es csapat eladására vonatkozó javaslatokat az enstone-i alakulat kategorikusan visszautasította.
Olyan pletykák láttak napvilágot, amelyek szerint az angol-francia vállalat eladó. Az lenne az egyetlen feltétel, hogy az új tulajdonos megtartja a Renault erőforrást. A francia gyártó a többségi tulajdonosa az istállónak, amely az Alpine sportosabb almárka név alatt versenyez. Júniusban a cég részvényeinek 24 százalékát egy Otro Capital, Red Bird Capital Partners és Maximum Effort Investments alkotta konzorciumnak adták el 200 millió euróért. Ez a tranzakció az alakulatot 790 millió euró értékűre értékelte. Ez olyan ismert kisebbségi érdekelteket hozott magával, mint Ryan Reynolds hollywoodi színész. A csapat azonban nem tervezi a további eladást, állította a szóvivőjük a PlanetF1-nek:
„Pletykák és történetek vannak arról, hogy a csapat eladó. A csapat azonban kategorikusan nem eladó.”
Az Alpine eddig nehéz idénykezdetet tudhat maga mögött 2024-ben egy gyengén teljesítő autóval. Négy futam után a 10. és egyben utolsó helyen állnak a konstruktőri bajnokságban. Az istállón belül már egy ideje zűrzavarban van.
Fernando Alonso 2022 végén elhagyta a csapatot az Aston Martinért. Oscar Piastri pedig a csapat jól ismert kudarcai miatt a McLarenhez igazolt. A menedzsmentben a vezető személyiség Laurent Rossit – akinek sokan a csapat jelenlegi pályára állítását tulajdonítják – 2023 júliusában Bruno Famin váltotta le. Famin ezután menesztette Otmar Szafnauer csapatfőnököt és Alan Permane sportigazgatót, utóbbi az RB-nél talált új otthonra. Pat Fry technikai igazgató szintén elhagyta a céget, és a Williamshez csatlakozott. Az hírek szerint a Renault eladhatja a csapatot, miközben az Andretti folytatja a Forma-1-be való belépést egy új létesítmény megnyitásával Silverstone-ban.
Bár az amerikai vállalat kérelmét, hogy új csapatként csatlakozhasson a mezőnyhöz, elutasították, egy már meglévő csapatot is felvásárolhat – ahogyan azt eredetileg a Sauberrel tervezték. Az Andretti szerződést kötött a Renault-val a motorbeszállításra, amely szerződés tavaly lejárt, amikor a kérelmüket elbírálták. Már korábban felmerült, hogy az Alpine ideális jelölt lenne bármelyik pályázónak a felvásárlásra.
A kihívás most a tőkebevonásban lenne, mivel a Renault 74 százalékos részesedésének értéke a becslések szerint 2023 végére 746 millió euróra dollárra emelkedett.
A franciák 2015 végén vásárolták meg a csapatot a Genii Capital-tól 1 fontért.
Ryan Reynolds úgy „szállt be” az Alpine-projektbe, hogy egy fillérjébe sem került