fbpx

Russell ezúttal megdicsérte Alonso ,,ravasz húzását”

George Russell Japánban már elismerően beszélt Fernando Alonso taktikai megmozdulásáról.

Az előző versenyen nem volt megelégedve a brit versenyző a kétszeres világbajnok ,,ravaszságával”, ám a suzukai futam után már dicsérte ellenfele egyik ügyeskedését.

A vasárnapi verseny utolsó szakaszában úgy tűnt, az Aston Martin pilótája ,,szándékosan” csökkentette a tempót, miközben Oscar Piastri és a Mercedes versenyzője előtt haladt. A spanyol bajnok a trükköt finomabban vitte végbe Suzukában. A McLaren versenyzője így nyithatta a DRS-t és könnyebben védekezhetett Russell ellen. Emiatt az ausztrál nem csak a pontjait őrizte, hanem közvetve Alonsót is segítette.

Ám Piastri a ,,segítő jobb” ellenére sem tudta megtartani a pozíciót, mivel a 25 éves pilóta az utolsó előtti körben megelőzte őt. Piastri a verseny után elmondta, azonnal értette mit akar Alonso, mikor lejjebb kapcsolt.

,,Láttam abból, ahogy az energiát használta. Láttam, hogy megpróbál DRS-távon belül tartani, hogy George ne menjen el mellettem, és ne támadjon meg minket. Így pontosan tudtam, hogy mit csinál. Az utolsó sikánban viszont egy kicsit hibáztam, blokkoltak a kerek, és ennyi volt” – nyilatkozta Piastri.

Alonso azonban nem erősítette meg, a trükköt:

,,Oscarnak (Piastri) talán nem volt meg a tempója és a végsebessége ahhoz, hogy támadjon engem” – zárta rövidre a spanyol.

Míg az Ausztrál Nagydíj után Russell keményen bírálta Alonsót a trükk miatt, addig Japánban okos húzásnak nevezte a lassítást.

,,Okos dolog volt ez Fernandótól, és nem is vártam mást tőle. Ez is a versenyzés része” – tette hozzá a brit.

Forrás :