fbpx

Bottas vicceskedik, pucérkodik, de honnan ez az önbizalom?

Az Ausztrál Nagydíj előtt a Sauber finn versenyzője, Valtteri Bottas egy szórakoztató TV-reklámot készített az Uber számára, amelyben kifejezi az ausztrál kultúra, ételek és divat iránti szeretetét.

A produkción az egész világ jót mulatott, és feltehetően jobb reklámot csinált Ausztráliának, mint mostanában bármi. Bottas azonban nem csak ezzel nevettette meg a közönséget az elmúlt években. Sőt azt büszkén reklámozza a nudizmust is.

Elmondása szerint csak azután vált lehetővé számára az efféle szabadságérzet és annak megélése, hogy elhagyta a Mercedes csapatát, ahol 2017 és 2021 között versenyzett.

„Talán (akkoriban) küzdöttem volna az önbizalmammal, hogy ilyesmit csináljak” – mondta a finn. „De azt hiszem, csak egy kicsit több korral, egy kicsit több tapasztalattal megtanultam, hogy ne vegyem magam túl komolyan…”

„Nyilvánvaló, hogy van kapcsolatom [az országgal], mivel a jobbik felem [Tiffany Cromwell] ausztrál, és a szabadidőnk nagy részét Ausztráliában töltjük. Szeretem az életstílust, szeretem az embereket.”

„[A reklám forgatása] jó móka volt.”

„[A produkciós csapat] nagyon jó volt. Ők találták ki az egész ötletet. És amikor megláttam, azt gondoltam, hogy ‘Hű, ez jó lesz nekem’.”

Bottas 2022-re csatlakozott a Sauberhez, ám az idei év végén lejár a szerződése. Az egyik lehetőség az lesz, hogy a svájci csapatnál marad, mielőtt az 2026-ra átalakulna az Audi gyári alakulatává.

De más utakat is felfedezhet, mivel a versenyzői piac alaposan felbolydulhat, köszönhetően annak, hogy kiderült, hogy Lewis Hamilton 2025-re a Ferrarihoz igazol. Ráadásul még Max Verstappen Red Bull-os jövője is vita tárgyát képezi, annak ellenére is, hogy van még aktív szerződése a következő évekre.

A Motorsport.com megkérdezte Bottast, hogy az efféle mókás szerepvállalásai befolyásolhatják-e azt, hogy mely csapatokkal van/lesz lehetősége tárgyalni.
„Azt hiszem, mostanra már minden csapatnak ismernie kellene engem. Szóval, biztos vagyok benne, hogy mindig lehet találni kompromisszumokat.”

„De számomra továbbra is a leggyorsabb autó lenne az elsődleges, mert bár mindenféle mással is foglalkozom, de végül is számomra minden másodlagos az F1 mellett. Szóval a győzelem lesz az első.”

Korábban Bottas azt is elárulta, hogy hajlandó lenne megválni jelenlegi ausztrál mullet frizurájától, valamint bajszától, ha ez kellene ahhoz, hogy mondjuk újra a Mercedes versenyzője lehessen.

Bottas egy szál fecskében dühíti a szomszédot, és Ubert reklámoz

Forrás :