fbpx

Verstappen szerint nagyon fontos, hogy Marko a Red Bullnál maradjon

Mint az kiderült, a Red Bull tanácsadója, Dr. Helmt Marko ellen is vizsgálat indult, mert azt feltételezik, hogy a Horne-ügy kapcsán bizalmas információkat szivárogtatott ki a sajtónak.

A háromszoros világbajnok Max Verstappen azonban ragaszkodott ahhoz, hogy 80 éves mentorának meg kell tartania az állását.

„A magam részéről nagyon tisztelem Helmutot, és azt, amit együtt elértünk” – mondta Verstappen a szaúdi pole pozíció megszerzése után.

„Ez nagyon messzire nyúlik vissza. Nagyon nagy a lojalitásom iránta, és ezt mindig is kifejeztem mindenkinek. Hogy fontos szerepet játszik a jövőre vonatkozó döntéseimben a csapaton belül.”

„Nagyon fontos, hogy a csapatban maradjon, beleértve természetesen mindenki mást is, mert ez egy csapatmunka, és nagyon fontos, hogy a kulcsembereket együtt tartsuk.”

„Úgy érzem, ha egy ilyen fontos pillér kiesik, az nem tesz jót az én helyzetemnek sem. Számomra Helmutnak maradnia kell.”

„Az első naptól kezdve Dietrichkel (Mateschitz) együtt építette ezt a csapatot, és mindig nagyon lojális volt a csapathoz és mindenkihez a csapaton belül, hogy mindenki megtartsa a pozícióját a régi időkből” – tette hozzá Verstappen.

„Azt hiszem, az is fontos, hogy nagy tiszteletet adjunk az embernek azért, amit tett, és ez visszavezet a lojalitáshoz és a tisztességhez. Szóval fontos, hogy a csapat része maradjon.”

Marko tehát kulcsember lehet azzal kapcsolatban, hogy Verstappen marad-e a Red Bullnál a jövőben. Egyes pletykák szerint azonban, ha Markót kiteszik a Red Bulltól, Verstappen jó eséllyel a Mercedeshez igazol, Lewis Hamilton 2025-ben megüresedő helyére.

Helmut Marko ellen is vizsgálatot indított a Red Bull!

Forrás :