fbpx

Aggódnak a finnek az F1-es utánpótlás (hiánya) miatt

Aggódnak a finnek, hogy hamarosan hazai Forma-1-es versenyző nélkül maradhatnak.

Keke Rosberg 1978-as debütálása óta kettő év kivételével mindig volt eddig legalább egy finn a Forma-1-es mezőnyben. Jelenleg is van, Valtteri Bottas személyében. Amint azonban Bottas felhagy, vagy esetleg felhagyni kényszerül az F1-es versenyzéssel, elfogynak a finnek a királykategóriából.

Bottas jelenleg 34 éves, és a 12. szezonját kezdi meg idén a sportban. Már az idősebbek közé tartozik, bár ez önmagában még nem jelent semmit, ha azt vesszük alapul, hogy Michael Schumacher majdnem 44 éves, Kimi Räikkönen pedig 42 éves volt, mikor másodjára is szögre akasztotta a sisakját. Fernando Alonso idén betölti a 43-at, és nem úgy néz ki, mint aki mostanában vissza akarna vonulni.

Bottas sorsát feltehetően az határozza majd meg, mikor jelenlegi csapata, a Stake (Sauber) 2026-ban Audi fennhatóság alá kerül majd, továbbra is igényt tartanak-e majd a szolgálataira. Amennyiben esetleg nem, Finnország versenyzői képviselet nélkül marad a Forma-1-ben.

A 17 éves Tuukka Taponen a finnek jelenleg legelőkelőbb szinten versenyző fiatalja, de még hosszú út áll előtte, hogy elérje a motorsport csúcsát. Emiatt aggódik némileg a korábbi F1-es versenyző, a friss apuka, Heikki Kovalainen is.

„Általánosságban elmondható, hogy több junior finn pilóta is volt a kínálatban. Most kevesebben vannak, és nem sokan állnak a Forma-1 kapujában” – idézi Kovalainent a Seiska.

„Van-e valami az ifjúsági tevékenységünkben, amin változtatni kellene, vagy amit jobban kellene csinálni? Nem tudom. Talán valahol valami nem stimmel.”

Tuukka Taponen
Fotó: Scuderia Ferrari

Ha jól él a lehetőséggel, Taponen előnyére válhat, hogy jelenleg a Ferrari versenyzőakadémiájának tagja. Tavaly második lett a Formula 4 UAE bajnokságban, illetve 5. lett az olasz F4-es és az Euro 4 bajnokságban is. Idén jelenleg vezeti a Formula Regionális Közel-Keleti Bajnokságot, de az ötből két forduló még hátra van. Az idei szezonban a Formula Regional European Championshipben áll majd rajthoz, ennek keretében pedig a Hungaroringre is ellátogat majd júniusban.

Bottas győzelemre hajt 2024-ben!

Forrás :