fbpx

Egy euró volt a legolcsóbb versenyzői ülés a Forma-1-ben

A Forma-1 a gazdagok sportja – tartja a mondás. Nem véletlen, ugyanis az F1-be kerülés súlyos milliókat emészt el. Mint mindig ebben is vannak kivételek. 2014-ben ugyanis André Lotterernek mindösszesen egy eurójába került, hogy bemutatkozhasson az F1-ben. Ennek a történetét mesélte most el a német.

A most 42 éves német Lotterer leginkább a sikeres endurance karrierjéről ismert, WEC-világbajnok, valamint háromszoros Le Mans-i 24 órás győztes, illetve az elmúlt években a Formula E-ben is rajthoz állt.

Arra viszont talán kevesen emlékeznek, hogy Forma-1-es pilótának is mondhatja magát, mivel a 2014-es Belga Nagydíjon teljes jogú tagja volt a mezőnynek, az azóta már megszűnt Caterham csapatban. Ehhez pedig mindösszesen egy eurót kellett fizetnie.

2014-ben a Caterham a Marcus Ericsson és Kamui Kobayashi duóval kezdte az évet, a japán szerződésében azonban volt egy záradék, ami lehetővé tette, hogy egy jelképes összegért beugorjon a helyére Lotterer. Spa-ban, ahol az időmérőn a 21. helyre kvalifikált, megelőzve a csapattársát. A futamon azonban már az első körben kiállni kényszerült egy elektromos hiba miatt, ezzel pedig az F1-es karrierje véget is ért, tehát amilyen olcsó, olyan rövid is volt az F1-es kaland.

Lotterer a német Auto Motor und Sport-nak elevenítette fel, hogyan is jött létre ez a beugrás:

„2009-ben pont Colin Kolles tette lehetővé számomra, hogy bemutatkozhassak Le Mans-ban, ezzel pedig jó néhány dolgot megváltoztatott a karrieremben. Később, már, mint a Caterham versenyigazgatójaként hívott fel.” – emlékezett vissza. „Azt akarta, hogy Spában én induljak, mivel szerinte elég jól ismerem a pályát és esőben is lenne esélyem. Azonban Kamui szerződésében – ha jól emlékszem – volt egy olyan záradék, miszerint csak fizetős versenyzővel lehet őt helyettesíteni. Én egy eurót fizettem, hogy ez létrejöhessen.”

André Lotterer
Lotterer, F1-es pilótaként, miután kifizetett egy eurót… (Fotó: Caterham F1 Team)

„Természetesen ez mind az utolsó pillanatokban történt. Némi időt ugyan töltöttem a szimulátorban, de így is hatalmas mélyvíz volt ez nekem. Azonban gyorsan hozzászoktam, arra viszont sosem gondoltam, hogy a Forma-1 egy ilyen nagy dolog lesz. Sok minden történt körülöttem a paddockban akkor. Nem hiszem, hogy valaha is volt ennyi ember a Caterham sajtótájékoztatóján. Mindenféle nyomás nélkül élvezhettem, hogy egy hétvégére Forma-1-es versenyző lehetek. Jó móka volt és még a csapattársamat is megvertem az időmérőn.”

Belgium után Kobayashi visszatért, a csapat pedig egyre inkább gondba került pénzügyileg. Olyannyira, hogy az Amerikai és a Brazil Nagydíjat ki is hagyták, Abu Dhabiban pedig Kobayashi mellett Will Stevens mutatkozhatott be a száguldó cirkuszban majd a csapat végleg lehúzta a rolót…

Dildó és morzsaporszívó: 10 éve minden F1-es autót alaposan kigúnyolt a közönség