fbpx

Newey elárulta, miért rúgták ki majdnem a McLarentől

Adrian Newey elárulta, hogy majdnem kirúgták a McLarennél egy „jelentős tervezési változtatás” után, amelynek semmi köze nem volt a Forma-1-es autóhoz.

A Red Bull legújabb sikereihez nagyban hozzájárult Newey fényes karriert futott be a sportágban. A kockázatvállalás az F1 szerves része és gyakran a győzelem kulcsa. Newey kétségtelenül sokkal több tapasztalatot szerzett ebben, mint a bárki más. Mégis kiderült, hogy miután 1997-ben a Williamstől a McLarenhez igazolt át, egy kockázatos döntése a saját irodájának átrendezésével kapcsolatban majdnem az állásába került. A Formula For Success podcastnek beszélt erről:

„Még csak két hete voltam ott, szóval őrült sokat dolgoztam, hogy a ’98-as autó dizájnját elkészítsem. Az iroda, amit örököltem, John Barnard korábbi irodája volt. Amolyan padlótól a mennyezetig mahagóni panelekből állt. Volt egy sötét mahagóni asztal, egy fekete szék, eléggé sötétbarna, piszkos szőnyegek – egyszerűen lehangoló volt. Szóval, amikor elindultunk Magyarországra, megkérdeztem a gyárigazgatót: „Ki tudnátok egy kicsit világosodni a hétvégén?”. Adtam neki egy kacsatojáskék színű festéktáblát, és megkértem, hogy tegyen be egy barnás szőnyeget, majd cserélje ki a széket valami világosabbra, és így tovább. Mindezt megcsinálta a hétvégén, hétfőn visszajöttem, és így már ez én irodám volt.

Mindeközben aznap este hat körül bejött Ron, hogy megnézze, hogy haladok, és ahogy belépett az ajtón, körbenézett, én felnéztem, mondtam, hogy „Szia Ron”, ő meg megrökönyödött. Egy hang nem jött ki a száján. Elkezdett nyeldesni, mint egy hal, mint az aranyhal, és ahogy nyelt, egyre vörösebb lett, míg végül lilássá nem vált. Azt gondoltam: „Jézusom, itt és most fog szívrohamot kapni!” Végül, még mindig egyetlen szót sem szólt, csak nyelt, megfordult, kisétált, és soha többé nem szólt egy szót sem. Azt hiszem, számára két dolog volt itt fontos. Először is, hogy a gyárában most kapott egy kis színt, másodszor pedig, hogy mindez a tudta nélkül történt. Ő némileg irányításmániás, ami jogos – valószínűleg az autóversenyzésben annak kell lenni. Évekkel később, Lisa, a felesége mesélte, hogy aznap este visszajött, és azt mondta: ‘Ez az! Megszabadulok tőle, reggel ki fogom rúgni!’ Ő aztán erről lebeszélte, de nem volt boldog.”

Neweynak hollywoodi életstílust és adómentességet ígért a Ferrari, mégsem igazolt át

Forrás :