fbpx

Újabb meghatározó név távozik az Alpine-tól

Váratlan bejelentést tett az Alpine, a francia gyártótól ugyanis távozik az eddigi versenyigazgató Davide Brivio.

Az olasz szakember december 31-ável távozik Enstone-ból, ahová 2021-ben érkezett, ahol versenyigazgatói szerepkört töltött be, emellett pedig az istálló utánpótlás programját is vezette. A csapat nyári nagy átszervezése után ez a második alkalom, hogy egy meghatározó kulcsember fordít hátat nekik 2023-ban.

Az 59 éves Brivio a távozását azzal indokolta, hogy szeretne új lehetőségeket keresni magának a közeljövőben.

„Életem egyik büszke fejezete volt, hogy az Alpine csapatnál dolgozhattam a Forma-1-ben. Szeretnék köszönetet mondani az Alpine-nak, hogy belekóstolhattam a Forma-1-be, amelyre mindig is vágytam, valamint, hogy a motorsportban szerzett tapasztalataimat átadhattam a fiataloknak az Alpine Academy-n belül.”

„A csapatnak és az akadémiának is a legjobbakat kívánom a jövőre, biztos vagyok benne, hogy sok junior versenyzőtől láthatunk majd nagyszerű karriert. Mindig büszke leszek arra és örömmel fog eltölteni, hogy ezekben a sikerekben, ha kicsit is, de részt vehettem. Hálás vagyok az Alpine-nak, hogy lehetővé tették a számomra, hogy más lehetőségeket is megragadhassak a jövőben.” – fogalmazott a távozó Brivio.

Az Alpine is megnevezte ki képviseli 2024-ben az F1 Academy-ben!

Forrás :