fbpx

Senna lehetett volna társtulajdonos a mai Aston Martin F1 csapat elődjénél

Majdnem üzletet kötött a legendás Ayrton Senna és a korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Eddie Jordan.

A Jordan Grand Prix ikonikus élénksárgája 15 évig volt állandó része az F1 mezőnyének, miután 1991-ben csatlakoztak a sportághoz. A bemutatkozó szezonban ötödik helyen végzett Jordan négy futamot nyert az F1-ben töltött időszaka alatt. 2006-ban Midlanddé váltak, de korábban rengeteg tehetséges pilótájuk volt az évek során. Ilyenek, mint Rubens Barrichello, az 1996-os világbajnok Damon Hill és a hétszeres világbajnok Michael Schumacher.

Az ír csapattulajdonos ugyanakkor elárulta, hogy tárgyalásokat folytatott Ayrton Sennával, hogy a pályán kívül is üzletet kössön vele, azzal a feltétellel, hogy a pályán a csapatnál versenyezzen. Ezt a Formula For Success podcastben fejtette ki:

„Felajánlottam neki az istálló 50%-át. Soha nem vesztettem el vele a kapcsolatot. Ő is ilyen ember volt, mindig tudni akarta, hogy ki mit csinál, mi van a gyerekeiddel, hova járnak. És hirtelen üzletemberként rájöttem, mert alapvetően ez járt a fejemben, úgy éreztem, miképp fogok nagydíjat nyerni? Hogyan fogom általánosságban jobbá tenni az alakulatomat? Abban a fázisban épp akkor hozta el nekem Rubens Barrichellót, így óriási befolyásunk volt Brazíliában, és a pénzszerzési képességünk. Szóval felajánlottam neki ingyen a Jordan Grand Prix 50%-át. Ez akkoriban tényleg igen jelentős összeg volt, de azzal a feltétellel, hogy a következő két évben versenyez, és annyi pénzt hoz, hogy ez idő alatt finanszírozni tudja. 1994-ben, a szezon elején volt ez a bizonyos egyeztetésünk. Tudjuk, mi történt a Williamsnél, ami rendkívül szomorú mindenféle dolog miatt.”

Bár Jordan soha nem dolgozhatott együtt Sennával, az öröksége még mindig erősen él a Forma-1 világában. Hozhatta volna a sors úgy is, hogy még sokáig szerepet játszhatott volna a sportban, ha nem történnek az 1994-es tragikus imolai események.

Több felvásárlás és névváltoztatás után, amikor olyanok léptek be a sportba, mint a Midland, a Spyker, a Force India és a Racing Point, az alakulat ma is ott van a rajtrácson, immár Aston Martin néven.

Briatore elorozta Schumachert, aki egyből pontot szerzett neki

Forrás :