Szponzorával, a DVAG-val együtt Mick Schumacher egy nagyon különleges helyen szervezett gokartversenyt, otthonában, Kerpenben. A verseny után, Mick mondott pár szót új párkapcsolatáról.
A nyár folyamán vált világossá, hogy Micknek új barátnője van, a dán modell, Laila Hasanovic személyében.
„Nagyon boldog vagyok” – mondta mosolyogva Mick.
A német RTL szerint a Mercedes tartalékversenyzője hozzátette, hogy a jövőben is szeretné megosztani szerelmüket a rajongóival, főleg a közösségi médiában képeket feltöltve, de a magánéletüket továbbra is szeretné megőrizni. Viszont nagyon fontos volt számára, hogy „ne rejtőzködjenek”.
Laila már a múlt hétvégi Holland Nagydíjra is elkísérte párját.
Mick egyik ismert barátja, a tornászlegenda Fabian Hambüchen is részt vett haverja rendezvényén. Ő még nem találkozott Lailával, elmondta véleményét Mick kapcsolatáról.
„A legfontosabb, hogy jól van, hogy boldog, és hogy ők ketten egy csapatot alkotnak” – mondta Hambüchen. „Amikor ilyen nyilvánosság előtt állsz, szükséged van valakire, akire támaszkodhatsz, de legfőképp aki mellett az lehetsz, aki vagy. Számomra ő mindezt sugározza!”
A házasságban élő Hambüchen kifejtette, hogy a tökéletes kapcsolatban fontos az „adok-kapok” és az „együtt megélt magasságok és mélységek” is. Azt is reálisnak gondolja, hogy ha Mick magánélete boldog, Lailának köszönhetően, az a versenyzői teljesítményén is javíthat.
Mick Schumacher hosszú hónapok után mert csak „visszaszólni” Steinernek
Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. 🙂