Valtteri Bottast az utóbbi időben, laza, felszabadult, humoros embernek ismerjük, aki élvezi az életet. Mondhatnánk azt is, hogy megtestesíti az „ép testben ép lélek” mondást. De nem volt ez mindig így.
A finn versenyző őszintén beszélt a pályafutása során felmerült kihívásokról az F1-es Beyond All Limits műsorban. Egy F1-es szezonra felkészülni sosem kis feladat, de Bottas bevallotta, hogy második F1-es szezonjára a 2014-esre való készülés a legmegerőltetőbbnek bizonyult mind közül.
„Azt hiszem, a legrosszabb az volt, amikor a második Forma-1-es szezonomra készültem, tehát 2014” – mondta.
Az autó túlsúlyos volt, és a csapat tőle várta, hogy legyen könnyebb. Fogynia kellett. Nem az autónak, hanem Bottasnak.
„Nagyon arra koncentráltam, hogy a legjobb legyek, és megpróbáltam a lehető legkönnyebb lenni” – mondta. „A végén aztán megfizettem az árát.”
Persze annyit nem tudott fogyni, hogy az az autó súlyára nézve szignifikáns legyen. Magasságának és testalkatának köszönhetően jelentős súlykülönbség volt közte és williamses csapattársa, Felipe Massa között.
„A dolgok egy kicsit kicsúsztak a kezünkből, próbáltam többet edzeni és kevesebbet enni” – ismerte el a finn. „Egyszerűen megszállottsággá vált.”
A fogyásra való törekvés kezdte háttérbe szorítani a felkészülésének más aspektusait. Ez túledzéshez és mentális kimerültséghez vezetett. Ez a megközelítés pszichésen is hatással volt Bottasra, befolyásolta a koncentrációját és az általános teljesítményét a versenyeken, többet hibázott.
Elmondása szerint azonban így közel 10 évvel később ez már a múlté, és már megfelelő szemlélettel áll a testsúlyához, ami a mentális egészségére nézve is pozitív változást hozott.
„Hála Istennek manapság már van egy „a versenyző plusz az ülésre” vonatkozó minimum súly, szóval sokkal egészségesebb a sport most, mint korábban” – mondta a Bottas.
A 2014-es problémáinak forrása az akkori szabályzás volt.
„Az autók 50 kilóval nehezebbek voltak, mint az előző szezonban” – magyarázta Tom Clarkson F1-es tudósító. „Elsősorban az akkumulátorok súlyát tekintve, a csapatoknak az volt a dolguk, hogy a súlyhatáron belül maradjanak.”
„Mit lehet tenni? Egyszerűen csak a lehető legkönnyebbé kell tenni a dolgokat, és ebbe a versenyzők is beletartoznak. Sok versenyző például a másfél kilós italos palackot is nélkülözné, hogy súlyt spóroljon.”