A hollywoodi színész, Steve Carell a vasárnapi Holland Nagydíj előtt ott volt a rajtrácson élete első Forma-1-es versenyén, és elmondta véleményét arról, hogy kinek szurkol Max Verstappen és Lewis Hamilton közül Zandvoortban.
A közkedvelt The Office (magyar címén „A Hivatal”) című sorozat és megannyi vígjáték színésze elmondta, hogy családi nyaraláson járt Hollandiában, és beugrott, hogy megnézze a legnagyobb F1-es sztárokat.
Carellt a Red Bull garázs közelében látták a futam előtt, majd miután több Hamilton-rajongót is kiszúrt a tömegben, a komikus „leszólta” azokat, akik nem Verstappennek szurkolnak Hollandiában.
„Ez az első nagydíjam, nagyon-nagyon izgatott vagyok, itt vagyok a családommal. Vibrál a levegő, minden olyan, amire számítani lehetett, és még annál is sokkal, de sokkal több” – mondta Carell.
„Családi vakáción vagyunk, és úgy gondoltuk, hogy ez egy remek alkalom lesz arra, hogy megnézzük az első F1-es versenyünket. A helyi fiúnak kell szurkolni, különben hülye vagy.”
Verstappen végül – nem túl nagy meglepetésre – meg is nyerte hazai versenyét. Ez volt zsinórban a kilencedik győzelme, amivel be is állította Sebastian Vettel erre vonatkozó rekordját.
Alonso azzal viccelődött, hogy miért nem ütötte ki Verstappent a versenyből