fbpx

Sebastian Vettel 2006-ban ezen a napon döntötte meg első rekordját

2006 augusztus 25-én máris megdöntött egy Forma-1-es rekordot Sebastian Vettel, pedig csak 2007-ben lett a mezőny tagja.

Sebastian Vettel
Fotó: BMW AG

2006-ban ezen a napon a Török Nagydíj pénteki szabadedzése volt azonban az, amikor legelső alkalommal mutatkozott be „éles” körülmények között, méghozzá a BMW Sauber színeiben.

Ezzel ő lett minden idők legfiatalabb versenyzője, aki F1-es hétvégén autóba ült, 19 évesen és 53 naposan. Ez a rekord azóta már nem az övé, hanem Max Verstappené (17 évesen és 3 naposan a 2014-es Japán Nagydíjon).

Vettel debütáló szabadedzésén meggyőző teljesítményt nyújtott, bár meg is büntették, mert 4,3 km/h-val túllépte a boxutcai sebességhatárt.

Versenyen végül a 2007-es Amerikai Nagydíjon mutatkozott be, szintén a BMW Sauberrel, mikor a Kanadában balesetező Robert Kubicát helyettesítette. Majd ugyanezen év Magyar Nagydíjára már stabil szerződést kapott a Toro Rossotól. Onnantól kezdve a 2022-es szezon végéig minden évben szerepelt az F1-ben. Ez idő alatt 4 bajnoki címet szerzett.

Vettel: Könnyebb lenne, ha az Aston Martin egy rakás szemét lenne