Egy dublőr, aki egy Pirelli-dolgozót játszott/játszik Brad Pitt F1-es filmjének forgatásán, olyan meggyőző volt, hogy a tényleges Pirelli csapat egyik tagja összetévesztette egy kollégájával.
A Brad Pitt készülő Forma-1-es filmje mögött álló csapat mindent megtesz annak érdekében, hogy a film a lehető legvalósághűbb legyen majd. A saját vendéglátóegységük, garázsuk és boxfaluk vol Silverstone-ban és a Hungaroringen is. A Brit Nagydíjon történt forgatás során azonban még a személyzet is rendkívül hiteles volt, talán egy kicsit túlságosan is.
A silverstone-i futam után a Sky munkatársa, Bernie Collins elárulta, hogy egy Pirelli egyenruhát viselő statisztát egy másik Pirelli képviselő összetévesztett egy valódi munkatárssal.
„Volt egy kedves kis pillanat, aminek szemtanúja voltam a hétvégén” – mondta a Sky Sports F1 podcastjában. „Van ott egy kis ülőhely, ahová csak be lehet ülni, és ahogy ott ültem, a filmben a Pirelli fickót alakító színész végigsétált a paddockon, miközben egy másik Pirelli fickó jött az ellenkező irányból, egy valódi Pirelli alkalmazott.”
„És biccentettek egymásnak, mert a srác annyira hitelesnek tűnt, hogy feltételezte, hogy a Pirellinek dolgozik. Olyan valaki volt, akit korábban nem látott, nem ismerte vagy ilyesmi.”
„Láttam a színészt, és ahogy elment mellette, kuncogott magában, szinte azt mondta: ‘valószínűleg már nem tudják, hogy igazi vagyok-e vagy sem’.”
Collins úgy vélte, olyan hiteles volt a figura, hogy ha akarta volna, ingyen ételt és italt is szerezhetett volna magának.
„Gondolom, ha besétál a vendéglátóegységbe, valószínűleg sima ügy lett volna!”
„Csak nagyon érdekes volt látni, hogy ilyen részletességgel lefedték a dolgot. Hogy valójában az emberek a paddockban azt feltételezik, hogy csak egy másik Pirelli-srác az.”