A Williams az új főnöke, James Vowles bevallotta, hogy rövid távon áldozni fog azért, hogy jobb helyzetbe hozza a csapatot a pályán. Ez gondolkodásmódváltást is eredményezett a Williamsnél, és Alexander Albon pedig elárulta, hogy a csapat már egy ideje a 2024-es autón is ténykedik.
A 2022-re vonatkozó új szabályozások megváltoztatták a csapatok versenyzési módját. Szigorúbbak lettek a technikai előírások és a költségvetési korlát is. Ezért nagyon fontos, hogy hogyan használják fel erőforrásaikat, mivel az egyensúly a jelenlegi és a következő szezon fejlesztései között egyre jobban kulcsfontosságú.
Az Aston Martin az év elején bebizonyította, hogy megérheti hamar elkezdeni a következő vére koncentrálnia egy nem top csapatnak. Az így szerzett „előny” eredményekben is megmutatkozott, még ha idő közben le is maradtak az élmenőktől. Mindeközben a McLarennél a fordítottja látszik: a gyenge kezdés után most erősödni látszanak.
„Ha figyeljük Lando (Norris) és Oscar (Piastri) megjegyzéseit, nem azt mondják, hogy maga az autó javult az egyensúlyt illetően, csak azt mondják, hogy egy kicsit több leszorítóerőt produkál az autó” – mondta Albon a Speedcafénak.
„Ebben az értelemben hatalmas lépést tettek előre , de nem az autó vezethetőségét illetőem.”
„Egyébként április óta elkezdtem dolgozni a jövő évi autón a szimulátoron, és az autó karakterisztikájának megváltoztatásával próbáltam enyhíteni az elmúlt négy-öt évben tapasztalt állandó egyensúlyi problémákat” – tette hozzá Albon.
A Williams mindemellett Pat Fry-t nevezte ki technikai főnöknek, aki novemberben csatlakozik a csapathoz.
„A legtöbb csapat, ahogy a csapatok szerveződnek, a csapatok kultúrája, filozófiája mind integrálódik (az autókba)” – mondta Albon.
„Bámulatos, hogy a szabályok mennyit tudnak változtatni… Csak Nicky (Latifi) megjegyzésével tudok élni, mert ő ült a ’21-es és ’22-es autóban is, és ugyanezt mondta: ugyanazok a korlátok és ugyanazok a pozitívumok is (mint korábban).”
„A Forma-1 világa ilyen szempontból eléggé egyedi, és ezért nehéz változtatni rajta, mert eléggé berögzült.”
„Ezért is látod, hogy a csapatok más csapatoktól alkalmaznak új embereket. Szükség van arra a teljes áttekintésre, hogy más csapatok hogyan csinálják az aerodinamikájukat vagy a filozófiájukat és a többi dolgot” – tette hozzá.